Lapok a Kultúrpalota történetéből (1913-1948)


Lapok a Kultúrpalota történetéből (1913-1948). Írta: Puskel Péter, Fekete Károly és Vasile Andrei-Tiberiu

 

 

Előjáték egy jubiláló kulturális fellegvárhoz

2013 októberében volt kereken százéves a Kultúrpalota.

És még nem készült róla monografikus jellegű, összegező tanulmány!

E sorok szerzője se ilyen szándékkal fogott munkához. Kevés a használható forrásanyag. Fenyeget az ismétlés veszélye.

Fontos számunkra ez a centenárium, nem múlhat el a nagyhírű intézmény létrejöttét, működésének fontosabb epizódjait, meghatározó egyéniségű vezetőinek személyiségét feltáró írás nélkül.

 *********

Az ünnep előtti hónapokban a legtöbb aradi embernek szilárd meggyőződése, hogy a város emblematikus épületének külső tatarozása erősen megkésett. A belsőt nem is említve. Ráadásul pár éve egy nagy hajcihövel megrendezett jótékonysági bál ürügyén „átmenetileg" eltávolították a hangversenyterem régi széksorait, és a világ számos nagy muzsikusát befogadó — német szakemberek szerint az ország legjobb akusztikájú — teremben ma kevés és rossz minőségű az ülőhely.

Most, májusban azt ígérik, októberig alkalmas lesz az esemény megünneplésére. Sok hasonló esemény szemtanújaként, e sorok írója, kissé tamáskodva fogadta a hírt, de hamarosan kiderül, túlzott volt-e a borúlátása. Az igazsághoz tartozik, hogy a városháza tanácstermének, előcsarnokának, lépcsőházának felújítását is szkeptikusan fogadták az aradiak. Jómagam se hittem, hogy egyáltalán akarják-e, s ha igen mennyire tudják eredeti formájában helyreállítani.

És káprázatosan sikerült! Örvendenék, örvendenénk, ha Kultúrpalota esetében is kiderülne, fölösleges volt az aggodalom.

Fennállásának száz esztendeje alatt nem sokszor kellett kisebb-nagyobb javítást végezni Arad jelképes épületén. Az 1960-as években, majd ismét közel húsz évvel ezután állványozták be egyes részeit. Lényeges változtatáson az eredeti széksorok indokolatlan eltávolításán kívül csak a hangversenyterem esett át, amikor Eliodor Rău, az Aradi Állami Filharmónia akkori igazgató-karmesterének javaslatára, az 1970-es években falait és a nyitott színpad oldalait lambériaszerű faborítással látták el (1). Mindmáig eltérő a szakemberek véleménye arról, hogy ez az eljárás javított, vagy rontott a terem remek akusztikáján.

A Palota impozáns előcsarnoka napjainkban is a hagyománytisztelet jegyeit őrzi. Egy Beethoven-büszt (Cantemir Riscuția munkája) és az a patinás zongora az egyetlen újdonság, amelyet Liszt Ferenc szólaltatott meg 1846 novemberében két aradi hangversenyén.

A zongorát pár évvel ezelőtt restaurálták a múzeum szakemberei és Dorin Frandeș igazgatóságának idején (2) helyezték el a nagytermet övező hallban.

A Kultúrpalota, amelynek homlokzatán az ünnepélyes átadáskor az a felirat állt „A magyar közmüvelödésnek" nemcsak építészetileg reprezentatív épülete Aradnak, hanem rendeltetése okán is. Nem sok vetélytársa akad az országban.

A vele egyidős, a szecesszió magyaros motívumaival díszített marosvásárhelyi Palota, az erödítményre emlékeztető máramarosszigeti és a jászvásári palota sorolható ebbe a kategóriába, de ez utóbbi, bár rendkívül mutatós, eredetileg városházának épült és csak később költözött falai közé a múzeum és más kultúrintézmény.

A vásárhelyi palota Bernády György polgármester városépítő ambícióinak megtestesülése. (3) Az aradi, az 1881-ben megalakult Kölcsey Egyesület kultúraápoló és szellemi értékteremtö szándékának, illetve az erre fogékony városvezetésnek köszönhető. Nem esetleges a két Maros menti város reprezentatív kultúrintézménye közötti párhuzam. Létrejöttük szorosan összefügg. A párhuzamok mindmáig könnyen felismerhetőek.

Talán nem tévedek, amikor azt állítom: egy ilyen „anyaintézmény" gondolatát Aradon fogalmazták meg hamarább, ám a vásárhelyiek érdeme, hogy Bernády György polgármester személyesen járt el Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszternél 1907 tavaszán a Közművelődési Ház ügyében. Akkor azt a választ kapta, hogy mihelyt az erre vonatkozó törvényt elfogadja az Országház, támogatásáról biztosítja a vásárhelyieket.(4)

Az ilyen nagy holdudvarú vidéki szellemi központok létrehozása tehát már a foglakoztatta a kor nagyjait. A nagy tekintélyű marosvásárhelyi polgármesternek kétségtelenül szerepe volt abban, hogy még abban az évben a kultúrpalotákról szóló törvényt meg is szavazták.(5) Ezzel elhárultak az elvi akadályok a vidéki kezdeményezések útjából.

Mindkét városban, más-más megfontolásból, de nagyon kellett egy ilyen intézmény.

Szüksége volt Aradnak tágas múzeumi helyiségekre, világos olvasóteremre, koncertteremre. A színházhoz épített bérház második emeletén berendezett ereklyemúzeum már kinőtte a rendelkezésére bocsátott termeket, a többi gyűjteményt is be kellett mutatni a nagyközönségnek. A Kölcsey könyvtár az évek során értékes adományokkal gyarapodott. Már tárolásukra is szűkösek voltak az ideiglenesen rendelkezésükre bocsátott helyiségek. Szimfonikus hangversenyekre megfelelő, jó akusztikájú terem hiánya pedig még sürgetőbbé tette a megoldást. Nem szabad elfelednünk, hogy 1833-ban, az alapfokú zeneoktatást elindító Conservatoriummal, számos európai metropoliszt megelőzve, úttörő szerepet játszott városunk. A zeneiskola tanáraiból és lelkes amatörökből 1890-ben megalakult Philharmonia Egyesület egyre rendszeresebb koncertjeit Höszly Jakab, Unger Mór, később Mandl Vilmos vezényletével hol a szűkös Krispin teremben, hol a Fehér Kereszt, illetve a Központi szálloda ugyancsak hangversenyre alkalmatlan nagytermében tartotta meg.

A zeneszerető aradiak az 1846 novemberében két emlékezetes zongoraestet tartó Liszt Ferencen kívül az elkövetkező évtizedekben gyönyörködhettek, többek közt, Anton Rubinstein zongorajátékában (1867), Pablo de Sarasate és Henryk Wieniawski (1879), Joachim József virtuóz hegedű-, illetve az őt zongorán kísérő Johannes Brahms zongorajátékában. Később, de ugyancsak „alkalmi" teremben, szólaltatta meg gordonkáját Pablo Casals, hangszerének egyik legnagyobb művésze és hangzott el Aradon először George Enescu I. Román Rapszódiája 1912-ben. (6) Kevés közép-európai városban lépett fel ennyi jeles művész méltatlan körülmények között.

A centenárium évében elmondhatjuk: az eklektikus Aradi Kultúrpalota büszkesége a koncertterem. Mind belső kiképzését, mind akusztikáját illetően európai színvonalú. Ilyen célzattal épült és rangját megőrizte mindmáig.

A könyvtár félmilliót meghaladó állományával, ritkaságaival, ősnyomtatványaival országos élvonalat képvise1.(7) A múzeum szépművészeti részlege is rangos, s az ereklyemúzeum páratlan kincseinek magyar-román együttműködéssel elvégzett digitalizálása, restaurálása reményeket ébreszt arra, hogy ezek megtekintése újra lehetővé válik a nagyközönség számára.

aradi kulturpalota epitkezese

aradi kulturpalota 1922


 

A polgári kibontakozás igénye

A Kölcsey Egyesület a 20. század első évében már kitartóan sürgette egy még 1897-ben felvetett javaslatának megvalósítását: egy olyan intézmény felépítését, amely a hangversenyterem mellett méltó otthont nyújtana az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc páratlan ereklyéit felvonultató mauzóleumnak, a régészeti gyűjteménynek, a képtárnak és a számos ősnyomtatványt, nagy aradi családok hagyatékából értékes köteteket, közöttük ősnyomtatványokat, XVI. századbeli francia és latin nyelvű ritkaságokat tartalmazó könyvtárnak, olvasóteremnek.

Egy ilyen művelődési mamutintézmény külső megjelenítésében aligha nélkülözhette a monumentalitást. Belső kiképzését illetően viszont kevés volt az adoptálható európai modell. Ez utóbbi főként a múzeum és az irodák elhelyezésére, formájára, megvalósíthatóságára értendő.

Valamelyest könnyebb volt a helyzet a komolyzene nagytermét illetően. Európa nagyvárosaiban a századforduló előtt már felépültek a máig híres hangversenytermek. A császárvárosban a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjeinek mindmáig otthont nyújtó Musikvereint 1870-ben avatták fel. Baselben a Stadtcasinot 1876-ban, Lipcsében a Neue Gewandhaust 1884-ben, Amszterdamban a Concertgebouwot 1887-ben, Zürichben a Tonkhallet 1895-ben nyitották meg. Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (korábbi nevén Liszt Ferenc Zeneakadémia) koncertterme 1907-re készült el.

Magyarország első tíz vidéki városába sorolt Aradnak, a vidéki lehetőségek józan mérlegelése mellett is, csak ezek a létesítmények nyújthatták a követhető példát.

Az ország gazdasági — pénzügyi helyzete viszont takarékosságra intett. A millenniumi emlékünnepségek és főként a megelőző építkezési hullám alaposan megterhelték az ország költségvetését. Szükség lett volna néhány évi „szélcsendre" a feltöltődéshez.

De ez csak politikusi ábránd maradt. A 20. század beköszöntével Aradot se kerülték el a nagy változások. A „régi jó békeidők", „La belle epoque", viszonylagos állóvizét az építkezésekben, a művészetekben, a könyvnyomtatásban, de a társadalmi élet más területein is a divatáramlattá erősödő Jugendstil, franciául Art Nouveau, azaz a szecesszió hullámai kavarták fel. A művészeti áramlat villámgyorsan hódított Közép-Európában és késedelem nélkül kikövetelte magának a megnyilatkozási formákat az élet számos területén. Ehhez pedig pénz kellett.

Aradon az 1900-as évek elejének stílusa leghamarább a civil építkezésben öltött testet. A polgári kibontakozás az építkezési láz mellett a kultúra iránti hatványozott érdeklődésben is tetten érhető volt. A kettő harmonikusan kiegészítette egymást. A meghatározó történelmi események helyi lecsapódását, a szellemi élet főbb mozzanatainak megörökítését kezdeményező Kölcsey Egyesület az ereklyemúzeum megnyitásával kiengedte a szellemet a palackból.(8) A színház, a Szabadság-szobor és az egyre-másra nyíló iskolák mellett a tehetős helyi polgárság a többi művelődési intézménynek is méltó hajlékot kívánt emelni. A kultúra fontos szegmenseinek közös otthont nyújtó művelődési intézmény létrehozása egyre határozottabban napirendre került.

aradi kulturpalota 1924

aradi kulturpalota hallja



Milyen legyen a szellemi élet fellegvára?

Mint már említettem, a Kölcsey Egyesület már az 1848-as forradalom fél évszázados évfordulójának ünnepségei kapcsán kérte a városi törvényhatóságot, hogy tűzze napirendre az ereklyemúzeumnak otthont nyújtó mauzóleum építésének ügyét. Különböző bizottságokat is felállított a feladat ellátására. (9) Mindezek ellenére érdemben csak1901-ben kezdődött el az a közel egy évtizedig tartó vita, amelynek tárgya az igényeknek megfelelő impozáns panteon felépítése.

Az indítvány kezdeményezője és kovásza ezúttal is a Kölcsey Egyesület volt. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy az Egyesület tekintélye csorbithatatlan volt a korabeli városvezetőség előtt, amellyel mind Salacz Gyula, mind utóda, a művészetek iránt különösen fogékony Institoris Kálmán, illetve Varjassy Lajos polgármesterek idején sikeresen együttműködött. Nem volt ez nehéz, hiszen a törvényhatóság számos tagja az Egyesületben is tevékeny szerepet vállalt. A városvezetés és az Egyesület közötti olykor elkerülhetetlen viták sose lépték túl az elvi síkot. És ez mindkét fél érdeme.

A vesztőhelyi obeliszk, a Szabadságszobor, az ereklyegyűjtemény ékes bizonyítékai voltak annak, hogy az Egyesület nemcsak életképes, hanem a jövő szempontjából is előremutató javaslatokkal állt elő. Az új, ezúttal minden korábbinál tekintélyesebb anyagi ráfordítást igénylő beruházás ötletének első, lelkes támogatói közé tartozott Vidor Emil pesti építész. Már korábban ingyen felajánlotta az Arad városának egy ilyen jellegű létesítmény tervét. Az Egyesület azonban nem szerette volna a kérdést elkapkodni, hanem annak rendje és módja szerint kívánta a helyzetet megoldani.

Az első lépésben versenypályázatot hirdetett az említett intézményeket magába foglaló épületre. Ezt követően jelölte ki a kivitelezéshez szükséges anyagi fedezet biztosításának feltételeit. Az Egyesület választmánya, de az ötletet felkaroló városi tanács se gondolta még, hogy milyen nagy fába vágja a fejszéjét.

Az építkezéssel kapcsolatos vita elvi alapját a „második lépcső" azaz választmány által megszabott 250 ezer korona szolgáltatta, amelynek csupán csekély részét fedezte volna a város. A többi állami támogatásból, illetve a millenniumi alap megduplázásából jött volna össze. (A mai olvasónak bizonyára nem sokat mond ez az összeg: sok-e, vagy talán kevés? Csupán az összehasonlítás kedvéért említem meg, hogy a csúcsai Boncza Ady kastélyt a költő halála után, özvegye, Boncza Berta potom 280 ezer koronáért adta el Octavian Gogának.(10)

Ilyen jellegű létesítményre nem sok példa akadt akkoriban Közép-Európában. Ráadásul az építészek kevesellték az erre szánt summát. De mivel a pályázat tárgya a szakmai karrier szempontjából is vonzónak tűnt, nem riadtak vissza. Összesen 27 pályamunka érkezett be. Többségében hazai, de bécsi, berlini müépítészektől is.

A Kölcsey Egyesület azonban nem akarta felvállalni a döntés felelősségét. Erre nem érezte magát szakmailag elég kompetensnek. A versenyre beérkezett jeligés munkákat az Egyesület felküldte Budapestre a Magyar Mérnök és Építési Egylethez szakvéleményezésre. A magyar lapokat hetekig élénken foglalkoztatta az aradi Közművelődési palota építési terve. Többségük úgy vélte, hogy az Egyesület helyesen járt el, amikor ilyen fontos kérdésben helyt adott a szakértői véleményeknek is. „Azt mindenesetre jó lesz konstatálni, hogy az aradiak a maguk eljárásával jó példát adtak a vidéknek, amely a művészi dolgokban a művészet meghallgatását még mindig nem tartja szükségesnek" — írta a Pesti Naplót idézve az Aradi Közlöny 1902. január 25-i száma (Az aradi napilapok teljes egészében átvették ezeket a kommentárokat — sz. m.). A Budapesti Hírlap például hosszasan taglalta mindenik pályázat erényét és hibáját. Az Aradi Függetlenség is átvette a Budapesti Napló cikkét, amely behatóan foglakozott a beküldött tervpályázatokkal. Ez utóbbi azt írta, hogy „ ...becsületes, szorgalmas munka gyümölcse valamennyi. A legjobbak azok, melyekben a művészek magyarul gondolkodva, magyarul érezve, magyar fordulatokkal igyekeztek a feladatot megoldani." (Függetlenség, 1913. október 11.)

Ám a fővárosiak sem vállalták a döntés ódiumát. Elsősorban arra a kibúvóra hivatkoztak, és nem jártak messze az igazságtól, hogy az előirányzott 250 ezer koronából nem lehet a célnak megfelelő alkotást létrehozni. Végezetül az Egylet mégis tett egy javaslatot, amely szerint a pesti Vágó József és László Panteon jeligéjű munkája és két másik pályázat között egyenlő módon osszák el a díjazásra szánt összeget, amit viszont az aradi bizottság nem fogadott el. Az első díjat (1000 korona) nem adták ki, a másodikat (500 korona) Vágóéknak ítélték oda, de kisebb összeggel jutalmaztak három másik pályázót is.(11) Közöttük volt Szántay Lajos és Tabakovits Emil (Milan) aradi műépítész (12). Ugyanakkor elhatározták, hogy a jutalmazott művet és a következő öt legjobbat átadják egy helybeli építésznek, hogy ezek figyelembevételével olyan tervet készítsen, amely a rendelkezésre álló összeggel megvalósítható. Ez az elképzelés viszont — nem alaptalanul — etikai jellegű ellenérvekbe ütközött, amelyek az épület átadása után újabb polémiákra adtak okot. „Ez a helyi határozat mélyen sérti a művészi méltóságot és a szerzői jogot. A hat tervből összeplagizált hetedik csak rossz lehet. Amellett elveszik hat szerző ötletét, munkáját és odaadják egy hetediknek”— írta a Lyka Károly szerkesztésében megjelenő Művészet című folyóirat 1902. évi 3. számában. Ugyanott a szerző helyt adott reményének, hogy ezt a döntést megváltoztatják Aradon. A pro és contra vita jócskán elhúzódott. Végül mégis sikerült pontot tenni az ügyre. Szántay Lajos, alig harminc éves aradi építész kapta meg 1902-ben a megtisztelő megbízatást. (Akkoriban a fiatal és igen tehetséges műépítész aligha álmodozott arról, hogy pályája elején élete főművét alkotja meg.)

Szántay Lajos

Márki Sándor


De ezzel csak elindult egy újabb lavina. Az építkezés helyszínének kiválasztását ugyancsak hosszas és heves vita előzte meg. Szóba került több lehetőség is természetesen, kizárólag a városközpontban, de Arad belterülete nem kínált igazán megfelelő beépíthető terepet egy ilyen létesítményhez. A Baross és a Salacz park közötti „félút", a Főgimnázium előtti, akkoriban korcsolyapályának használt terület, majd a Béla tér (Ma Vasile Roaită tér) látszott a legesélyesebbnek. Végül 1909. december 9-én született meg a városi tanács visszavonhatatlan határozata: az aradi közművelődés panteonját a Maros parton a Baross parkban építik fe1.(13)

Csakhogy Aradon a fák kivágása, a zöld övezet megtizedelése minden korban felszította az indulatokat, ezért a helyszín elfogadtatása igencsak kemény ellenállásba ütközött. A leghevesebben a tanárként és közíróként is kiváló Krenner Miklós, a Kölcsey Egyesület választmányi tagja ellenezte a térség zöldövezetének tekintélyes megcsonkítását. Visszaemlékezése szerint "mint városatya mérgesen sikraszálltam és hosszú beszédben próbáltam drága és „néma" barátaimat a gyilkos fejszétől megmenteni. De a fejszék erősek voltak és játszva legyőztek. "(14)

Szántay Lajos elképzelése az volt, hogy a Palota öt oldala más-más stílust képviseljen. Elsősorban olyanokat, amelyek nem jellemzőek az aradi építkezésekre. Egyidejűleg ezzel a meg-oldással a száz méternél hosszabb ívelt homlokzatok monotóniáját kívánta elkerülni a tervező.

Közben az eredeti építkezési költségek is a két és félszeresére növekedtek, amely ismét visszavetette a munkálatok megkezdését. Ezért csak 1910-ben kezdődhetett meg az alapozás, és bár idő közben a kivitelezési összeget még jobban felduzzasztották, végül az építkezés ezt a summát is jócskán meghaladta.

A munkálat megkezdését a Múzeumok és Könyvtárak országos Felügyelősége által küldött „segély" tette lehetővé. Ez a részletekben folyósított összeg volt a biztosíték arra, hogy a munkálatot be is fejezik. Arról volt ugyanis szó, hogy a Felügyelőség által biztosított 150 ezer koronát évi 10 ezer koronás részletekben bocsátják az építkezés rendelkezésére. (15) Ehhez utólag még 50 ezer koronát folyósított Zichy Géza kultuszminiszter, miután kiderült, hogy az ugyancsak hasonló rendeltetésű debreceni Kultúrpalota felépítéséhez fűzött feltételeket, elsősorban a fővárosi „felügyeletet" a „cívisváros" elöljárósága nem fogadta el, inkább lemondott a létesítményről. (16)

Aradnak szerencséje volt, mert ebből az összegből is részesült. Sőt, az utólag a minisztériumtól kiutalt újabb, kamatmentes 100 ezer korona nagyot lendített az ügyön. A kivitelezés „zöld utat" kapott.

Elkerülhetetlen egy újabb párhuzam: a marosvásárhelyi Palota költségeinek részbeni fedezésére a Múzeumok és Könyvtárak országos Felügyelősége 100 ezer korona készpénzsegélyt és 50 esztendön át (!) évi 15 ezer koronát engedélyezett. (17) A részletek folyósításának javát elsöpörték a világháború utáni események.

Az aradiak szemtanúi lehettek az elsó nagy világégés előtti időszak egyik legnagyobb beruházási hullámának. Akkoriban már dolgoztak az új vasúti pályaudvar felépítésén. Elkezdődött a munkásotthon és a gyermekkórház, valamint a görög-katolikus templom és a román tannyelvű görög-keleti leányiskola (ma Eminescu utcai TBC kórház) építése. Folyamatban volt a hegyaljai motoros vasút villamosítása.

A pályázatok körüli hosszas huzavona miatt Arad ismét olyan helyzetbe került, mint az 1870-es évek első felében, amikor egyidejűleg kellett finanszíroznia és levezényelnie a színház, a főgimnázium és a városháza építkezését. Ezúttal azonban az állami támogatás igen tekintélyes volt.

Közben persze élénk, ám mindig elvszerű vita folyt a városi tanács és a Kölcsey Egyesület választmánya között arról, hogy kinek a kezébe kerüljön a leendő Kultúrpalota irányítása, és a Kölcsey tagsága számára ingyenes lesz-e a könyvkölcsönzés. (A polémiák részleteiről sok érdekesség olvasható Almási Gábor, Jankó András, Fekete Károly - Az aradi Kölcsey Egyesület története c. könyvében.). A polgármesteri hivatal és a Kölcsey Egyesület választmánya felkészült arra is, hogy az építkezés esetleg elhúzódhat. A Kultúrpalotával egyidejűleg folyó új vasúti pályaudvar munkálatai is többször félbeszakadtak, miközben az árak egyre emelkedtek.

A Kultúrpalota építői azonban gyorsan dolgoztak és pontos munkát végeztek. Szántay figyelme mindenre kiterjedt. A színpadtól a világításig a legapróbb belső munkákat is megtervezte és kivitelezésüket szigorúan ellenőrizte.

Hadd említsem meg a két Maros menti város egyidős két palotája közötti leglényegesebb különbséget: Bernády a kor jeles budapesti tervezőit (Jakab Dezső és Komor Marcell), az erdélyi szecessziós építkezés meghatározó személyiségeit és belső építészeit, díszítőit (Róth Miksa, Nagy Sándor, Körösfői - Kriesch Aladár stb.) szerződtette a munkálatokra. Aradon, ahol szinte hagyománynak tekinthetjük a helyi építészekben és iparosokban vetett töretlen bizalmat (majd valamennyi jelentős épület a nevükhöz fűződik), nem így történt. A kivitelezés valamennyi fázisát, a kőművesmunkától az asztalosig, helyi szakemberek végezték el. (Kenderessy, Stoll, Kohn, Kotsis, Mairovitz, Urbán stb. cégek, illetve a Weitzer János, valamint a Benoid gyár.) A belső berendezést is jórészt aradiak biztosították, ahol a legapróbb részlet is az ő tehetségüket és ízlésüket dicséri. Csak a székeket és zsöllyéket szállította egy pesti vállalat. (Bő 60 évig ezeken a székeken ült a koncertterem közönsége.)

1913 júniusában már csak néhány apró részlet hiányzott az átadáshoz. Akkoriban már nagyon messze jártak a heves vitákat kiváltó kezdeti összegtől. Az építkezési összköltségek ugyanis 1.100.000 koronára rúgtak (18).

Az ünnepélyes épületavatót október második felére tervezték.

aradi kulturpalota elocsarnoka

aradi kulturpalota elocsarnoka



Építészeti stílusok harmóniája

Milyen összbenyomást kelt az aradi közművelődés végső soron eklektikus fellegvára?

A várost felkereső idegenek véleményét összegezve a legtalálóbb kifejezés talán az lenne: impozáns.

A főhomlokzat a görög panteonokra emlékeztet, neoklasszicista ihletésü, de fellelhetők rajta a neoreneszánsz jegyek is. Széles lépcsősor vezet a bejárathoz, amely mögött hat korinthoszi oszlopa tartja a hatalmas timpanont. A timpanont díszítő, hárfákkal övezett múzsák az épület alaprendeltetését jelképezik: az olvasást, a zenehallgatást és a kontemplációt. A négyzetes tornyot gúla alakú sisak zárja. Sarkain fiatoronyra emlékeztető pillérek. A tervező megkülönböztetett figyelmet fordított a már nagy vonalakban kiépült körút felőli épületrészre, amelyet olasz neoreneszánsz stílusban tervezett. Mellette a park felőli rész a vajdahunyadi kastélyra emlékeztet: kis erkélye a neoromán stílust képviseli. De jelen van a részletekben a neogótika és a neobarokk is.

A homlokzat szobrai Rubleczky Géza munkái. (19) Ugyancsak az akkoriban Aradon dolgozó művész készítette az előcsarnok és a koncertterem szobrait. A főhomlokzat két oldalán egy-egy kisebb kupola alatt mellvédes lépcsősor vezet a mellékbejáratokhoz. A tágas előcsarnokból ugyancsak kétfelé vezet a vörös márvány lépcsősor a karzatra, melynek előtere köríves márvány-mellvéddel és díszes kovácsoltvas korláttal van ellátva. A hatalmas ajtók rézveretüek.

A belső dekoráció már hangsúlyozottan a szecesszió jegyében született, de ízlésesen mellőzi a díszítő elemek túlhangsúlyozását. Az előcsarnok mennyezeti freskója a Naprendszert és a Halley üstököst ábrázolja, amely abban az évben Földközelben haladt el. Az előcsarnokban márványtáblát helyeztek el azok nevével, akik hozzájárultak az építkezéshez. (Ezt a táblát később eltávolították, vagy befalazták). A hangversenyterem csillárai és ólomüvegablakai mentesek a túldíszítéstöl.

Elegancia és ízlés jellemzi a Kultúrpalotát.

Hosszas vita után, a Kölcsey Egyesület dűlőre jutott a városvezetéssel az épület beosztását és használatát illetően és megkezdődhetett az ereklyegyűjtemény, a könyvtár és a múzeum átköltöztetése. Az új kulturális intézmény első igazgatója Varjassy Árpád királyi tanácsos, az Egyesület elnöke lett, aki korábban felbecsülhetetlen érdemeket szerzett az ereklyegyűjtés megszervezésében és az első nyilvános kiállítás megnyitásában (20).

A Kölcsey könyvtár és az Atzél család hagyatéka együttesen 18 ezer műből és 25 ezer kötetből állt (21). Tágas olvasóterem is helyet kapott az épületben. Az ereklyegyűjtemény három nagyobb termet foglalhatott el az első emeleten. A képtár legnagyobb terme a második emeleten tetővilágítást kapott. Az Országos Szépművészeti Múzeum 73 olajfestményét és akvarelljét adományozta a Kultúrpalotának egy tekintélyes képtár megalapozására. Munkácsy Mihály, Lotz Károly, Liezenmayer Sándor, Iványi-Grünwald, Feszty Árpád, Zichy Mihály alkotásai kerültek Aradra. Az adomány értékét akkoriban 232 ezer koronára becsülték ! (22). Ez a nagylelkű gesztus se volt egyedülálló. Az utolsó párhuzam kedvéért jegyezzük meg, hogy a néhány hónappal korábban felavatott marosvásárhelyi Művelődési Palotában elhelyezett képtár anyagát is 63 munkával gyarapította az Országos Szépművészeti Múzeum (23). A kitűnő orgonával felszerelt vásárhelyi koncertterem befogadóképessége is nagyjából azonos a miénkkel. Arad az új létesítmény felavatásának lázában égett.

aradi kulturpalota plafonja

hallez ustokos az aradi kulturpalota plafonjan



A házavatás öröme

A nevezetes napot október 26.-ra tűzték ki.

A szervezők tulajdonképpen az előző napot is az eseményre szánták (egyes dokumentumokban ezért október 25-e szerepel megnyitóként), de a meghívott vendégek érkezése, fogadása és távozása miatt nem minden szigorúan az elképzelések szerint sikerült. Jászai Mari színművész, Jendrassik Jenő festőművész, Róna József szobrász a déli gyorsvonattal, Herczeg Ferenc író, országgyűlési képviselő, Ilosfalvy Lajos műegyetemi tanár, Rákosi Jenő író-főszerkesztő csak délutánra jelezte érkezését. Rajtuk kívül még a szellemi és az egyházi élet számos jeles helyi és országos személyisége meghívást kapott az eseményre. Közöttük volt Márki Sándor történész, Tömörkény István író, szegedi múzeumigazgató, Szabolcska Mihály költő, Szendy Árpád, a budapesti Zeneakadémia professzora.

Már a megnyitó ünnepségsorozat első napján, 1913. október 25-én este 8 órakor a hangverseny a zsúfolásig megtelt nagyteremben ünnepélyes és emelkedett hangulatban zajlott le. „Magyarország kultúréletének kiváló tényezői ez idő szerint Arad város vendégei. Eljöttek ide, hogy a mi nagy ünnepünk fényét megjelenésükkel emeljék, másrészt pedig, hogy velünk örvendezzenek, amikor legimpozánsabb kultúrintézményünket avatjuk fel, s állítjuk azt a magyar közművelődés szolgálatába" — írta a Függetlenség napilap riportere az eseményről szóló tudósításában (1913. október 26.)

A Philharmonia Egyesület nevében Mandl Vilmos elnök üdvözölte a vendégeket, köszönetet mondott mindazoknak, akik valamit is tettek ezért a gyönyörü létesítményért. Külön méltatta a tervező, Szántay Lajos tehetségét és ízlését.

Az Aradi Nemzeti Színház és a katonai helyőrség (33. gyalogezred) zenészeivel kiegészített filharmonikusok gróf Zichy Géza Ünnepi hangok című kompozícióját mutatták be a szerző vezényletével. Ezután Zellner Sándor dirigált. Schubert h-moll szimfóniájának első tételét, Goldmark Falusi lakodalmak és Bizet L'Arlésienne kompozícióját szólaltatták meg. Végül stílszerűen Beethoven Házavatás nyitányával fejezték be az ünnepi hangversenyt.

Másnap délelőtt, a tulajdonképpeni házavatón a vendégek zsúfolásig megtöltötték a palota nagytermét. A Himnusz elhangzása után, melyet a dalárdák együttes énekkara adott elő, Jászai Mari elszavalta Herczeg Ferenc erre az alkalomra írt Prológját. Jankovich Béla kultuszminiszter jelenlétében, aki maga is rövid köszöntőt mondott, ünnepi házavató beszédet tartott Rákosi Jenő író, Varjassy Lajos polgármester, Varjassy Árpád, a Kölcsey Egyesület elnöke, akit a polgármester felkért Arad szellemi életének irányítására, valamint loan Ignatie Papp aradi ortodox püspök. A helyi társadalmi szervezetek, és a meghívott városok képviselői is rövid köszöntő beszédben emelték ki az új intézmény jelentőségét Arad kulturális életében.

Végezetül a palota irányítását nyilvánosan is átadták a Kölcsey Egyesületet évek óta vezető Varjassy Árpádnak. Az ünnepség a Szózattal zárult.

A vendégek a délelőtti rendezvény után látogatás tettek az új művelődési intézmény helységeiben. Megtekintették a '48-as ereklyemúzeumot, az őskori gyűjteményt, a képtárat, a könyvtárat, illetve Domán Sándor aradi nagykereskedő szőnyegkiállítását a kisteremben és a hódmezővásárhelyiek majolika kiállítását a Palota alagsorában.

Délben a vendégek banketten vettek részt a Fehér Kereszt szálloda télikertjében, délután fogadáson vettek részt a városházán, este pedig megtekintették a Nemzeti Színház előadásában A falu rossza című színművet (24).

Az ünnepi szónoklatok között különösen kiemelkedett Papp I. János román püspök méltányos hangú, okos beszéde, amely a különböző anyanyelvű polgárok közti békés együttműködés szükségességét hirdette. Beszédét nagy ováció fogadta" — kommentálta a házavató mozzanatait a Függetlenség napilap október 28-i száma. A Românul c. aradi lap október 29-én számolt be az eseményről „Momente de mare sărbătoare ungurească" címmel.

Szántay Lajos remekmüvet alkotott. Nem véletlenül állították róla a későbbiek során, hogy, ha csak ezt az egy épületet tervezte volna, akkor is örökre beírta volna nevét a város jeles személyiségeinek sorába (25). (Emléktábláját az általa tervezett Horia utcai épületen halálának 50. évfordulóján, 2011-ben leplezték le. Ugyanebben az esztendőben jelölte meg emléktáblával a Kölcsey Egyesület és a polgármesteri hivatal a Kultúrpalotát emlékeztetve jeles építtetőjére és az Egyesület 130. évfordulójára.).

A kiváló műépítész pályájában kétségtelenül meghatározó mozzanat volt a Kultúrpalota. Amikor megkapta a megbízatást, még kevés kiemelkedő munka hirdette tehetségét. Mire elkészült élete főműve, már jó pár éve állt a lutheránus-evangélikus templom és az egyházközségi épület, sőt a Bohus palotába és a nevét viselő díszes Széchenyi (Horia) utcai palotába is beköltöztek a lakók.

A város társadalmi életében is jelentős szerepet játszó Szántay elérkezett pályája csúcsához. Hírnevéhez immár a legparányibb kétség se férhetett.

A tervező öröme azonban mégsem lehetett teljes. Elhangzottak irigyei részéről olyan vádak, hogy elorozta a pályázatokból a legmutatósabb elemeket. A rosszindulatú vádaskodások azonban hamarosan elcsitultak, feledésbe merültek. Az aradiakat büszkeséggel töltötte el az új létesítmény, a szomszédos városok pedig joggal irigyelték, építészeti erényeit, elegáns és remek akusztikájú hangversenytermét és a többi létesítményeit. A népszerű budapesti Vasárnapi Újság 1913. november 2-i számában az első oldalon közölte a Kultúrpalota fényképét, belső oldalán pedig beszámolt a megnyitóról.

A Kultúrpalota rövidesen Arad egyik jelképes épülete lett. Ruhm Ödön aradi fotográfus képei bejárták az országot. Felvételei alapján sorozatban készültek a postai képeslapok, és így a közművelődés aradi fellegvára országszerte ismertté vált.

A „nagy mű" - az új kulturális intézmény elkészült. A soron következő feladat az volt, hogy rendeltetésének megfelelően „élet költözzön" a falai közzé.

aradi filharmonia koncert terme

aradi filharmonia koncert terem


 

A világháború előszele

Az elsó koncertet a nagyteremben a házavatást követő hónapban, 1913. november 23-án tartotta meg a Philharmsonia Egyesület. Beethoven G-dur zongoraversenye és Verdi operaáriák szerepeltek a műsoron. A zenekar egy Bösendorfer hangversenyzongorával gyarapodott (26).

Az épület rendes működéséhez szükséges személyzet alkalmazása után megindult a munka, amelynek motorja ugyancsak az Egyesület volt. Rendezték az Ábray féle éremkollekciót, Fábián Gábor könyvtárát (27) és bútorainak egy részét, átvették a Királyi Fögimnázium értékes gyűjteményét. Az ereklyegyűjtemény a Bohus család dokumentumaival gyarapodott.

Minden feltétel adott volt egy évtizedekig tartó szerteágazó, eredményes közművelődési munkához. Sajnos a történelem közbeszólt, és se az ereklyemúzeumnak, se a szépművészeti állandó kiállításnak nem örvendhettek sokáig zavartalanul a látogatók. Az első világháború szele elérte Aradot.

De még a világégés előtti évben egy, nemcsak helyi vonatkozásban fontos esemény színhelye volt az ereklyemúzeum. Falai közt tisztították meg és helyezték ládákba az aradi vársáncból 1913 őszén exhumált Schweidel József és Lázár Vilmos vértanúk földi maradványait. Az immár városi nagykönyvtár viszont egész rövid idő alatt népszerűvé vált, noha az iskolai és a szakmai tékák mellett több „bejáratott" magánkönyvtár (Lőbl, Krispin, Kerpel) is működött már akkoriban Aradon. Kerpel Izsó magánkönyvtára például közel 100 ezer (!) kötetet számlált. Az átadást követő évben, 1914-ben 10199 olvasó 11976 kötetet kölcsönzött (28). Ugyanakkor a könyvtár dolgozói hozzáláttak az Atzél, a Fábián és a Czárán alap tudományos rendezéséhez. Az első főkönyvtáros dr. Farkas József volt.

Nem sok jó év adatott meg a kultúra fiatal aradi fellegvárának. A következő háborús év okozta az első törést a közművelődési élet fókuszának szerepét felvállaló intézmény életében. A város elvesztette azt az embert, aki a Kölcsey Egyesület, majd a Palota élén is igen eredményesen fáradozott. Az agilis és kiváló szervezési érzékkel rendelkező Varjassy Árpád 1915-ben elhunyt. Igazgató, igazi vezéregyéniség nélkül maradt a Palota. Ráadásul személyzeti gondok is felmerültek a sorozatos behívások miatt.

A Kölcsey Egyesület választmánya a megfelelő helyre a megfelelő embert keresett, és Varjassy utódjául nem kisebb személyiséget, mint Gárdonyi Gézát szemelte ki. Felmerült ugyan Márki Sándor neve is, aki aradi éveiben, a Királyi Főgimnázium tanáraként a későbbi monográfiakötetéhez gyűjtötte az anyagot és tevékenyen részt vett Arad kulturális életében, de Márki nem akarta otthagyni egyetemi katedráját. Akkor, a szomszédos Szeged példájából kiindulva, ahol az író Tömörkény István múzeumigazgatóként is rátermettnek bizonyult, Gárdonyi Géza neve került szóba. Gárdonyi (Ziegler) az 1890-es évek elején rövid ideig az Arad és Vidéke munkatársa volt. Édesapjának emléke miatt szerződött városunkba. Az öreg Ziegler Sándort (Kossuth egyik fegyvergyárosát) ugyanis a '48-as szabadságharcban való részvétele miatt az önkényuralom idején több évi várfogságra ítélték. Az aradi várbörtönben raboskodott. Édesapja emlékei vonzották Aradra a romantikus lelkületű hírlapírót. Sajnos riporterként kudarcot vallott, és a szerkesztő, aki meghívta, pár hónap múlva eltanácsolta a laptól. Később, immár dicsfénytől övezett pályáján, Gárdonyi talán hajlandó is lett volna sikertelen aradi tartózkodására fátylat vetni, de szóban forgó kinevezése heves vitára adott okot, és ezt a perpatvart már nem volt hajlandó elviselni. Ellenzői ugyanis a kellő szakképzettség hiányát rótták fel az írónak. Az író végül udvarias hangnemű táviratban utasította el a felajánlást, arra hivatkozva, hogy az igazgatói állás nem neki való. Aradi tartózkodásáról és a visszautasítást motiváló leveléről részletesen beszámol visszaemlékezésében. (Ennek izgalmas részleteit Ficzay Dénes dolgozta fel Gárdonyi Géza Aradon címmel. Emlékkönyv. Arad, 2007, 130-131.)

Végül Fényes Dezső tanárt bízták meg a tisztséggel. Az új igazgató egy természetrajzi részleget is szeretett volna a múzeumba elhelyezni. Terve korai halála miatt (1917) torzóban maradt.

A háború alatt a Kölcsey irodalmi délutánokkal, jótékonysági rendezvényekkel igyekezett hozzájárulni az épület költségeihez, amelyet a képtár átrendezése is növelt. Később irodalmi pályázat meghirdetésével próbált lelket verni a háborús viszonyok, az erősödő kilátástalanság miatt a mélypontra süllyedő egyesületi tevékenységbe, élettel megtölteni a Kultúrpalota „halkuló" falait.

Az első világháborút követő őszirózsás forradalom, majd a Tanácsköztársaság, fehérterror, francia megszállás idején a három kulturális intézményben a túlélést, a felgyűjtött felbecsülhetetlen értékű szellemi kincsek megőrzését tekintették legfontosabb feladatuknak.

A Kölcsey Egyesület, mint a három intézmény „külső koordinátora", ebben az időszakban, különösen 1919. Május 17-től, a román hadsereg bevonulásától, majd az ezt követő román adminisztráció bevezetésének kezdetétől a „várakozás" álláspontjára helyezkedett. 1919-ben, politikailag meglehetősen zavaros időszakban fellépett ugyan a koncertterem pulpitusára egy majdan világhíressé váló müvész, Carl von Garaguly, de a nagytermet, az átmenetinek vélt időszakban többnyire konferenciákra, politikai rendezvényekre használták.

Az ereklyemúzeum zárva tartott. A könyvtár a korábban említett három nagy könyvhagyaték feldolgozásával várta a nyugodalmasabb napokat. Az impériumváltást követően a város új adminisztrációja a román kultúra és szellemiség előtérbe helyezésére fektette a hangsúlyt.

Az új helyzetben a Kölcsey Egyesület szerepe háttérbe szorult. Annál is inkább, mivel elvesztette jogi személyiségét. Ekkoriban még nem került nyilvánosságra Kós Károly Kiáltó Szó manifesztuma (29) s a Függetlenség napilap kiváló közírója, a Spectator néven szignáló dr. Krenner Miklós se vetette papírra még A kisebbségi ildom című tanulmányát, amely útmutatóul szolgált volna a magyarságnak a kisebbségi lét legsürgetőbb feladatainak felismerésében (30).

Spectator akkoriban még csak dolgozott a közmüvelődés terét érintő stratégiai elképzelésein, amelyeket valamivel később imigyen összegezett: „Bennünket, a keleti magyarságot, akit a ratifikált béke véglegesen idegen állam testébe iktatott, elsősorban érdekel, hogy a zavartalan közművelődés a román utódállam területén megvalósuljon."

aradi kulturpalota muzsái

aradi kulturpalota padloja


 

Az impériumváltás utáni időszak

A Kultúrpalota fölött 1920-tól az Erdélyi Múzeumok Felügyelete gyakorolt ellenőrzést, majd egy évvel később a polgármesteri hivatal hatáskörébe került.

Első román igazgatója az 1921-tőt 1944-ig tisztségében maradó Lazăr Nichi tanár lett. Irányítása alatt a múzeum igyekezett minél gyorsabban alkalmazkodni az új politikai-társadalmi-nemzeti struktúrákhoz. Vezetői elképzelései között az új direktor fontos szerepet szánt a környék román kulturális örökségének gyarapítására, a könyvtár szegényes román könyvállományának növelésére. A nagyteremben egyre gyakrabban biztosított lehetöséget a román szellemi élet eseményeinek.

Mindezek ellenére a múzeum és a képtár állományának gyarapodása nem tudott lépést tartani ezzel az elképzeléssel. A könyvtár viszont értékes munkákkal gyarapodott. Az 1920-as évek eseményei közül kiemelkedik Alexandru D. Xenopol történész özvegyének, Coralia Xenopolnak az ajándéka, aki, férje végakaratának megfelelően, a jeles tudós könyvtárának egy részét, mintegy 2200 kötetet, többségükben román nyelvű műveket a Palota könyvtárának adományozta. (31) Hálából az értékes adományért 1921 május 21-től a városi téka Alexandru D. Xenopol nevét viseli. Az intézmény előtti teret is a nagy történészről nevezték el. (Ma George Enescu tér.)

A városi tanácsban ekkoriban már felvetődött a Kultúrpalota előtti zöld övezett benépesítése a román szellemi élet kiemelkedő alakjainak szobraival. Így került oda a történész A. D. Xenopol és az író, George Cosbuc mellszobra 1929-ben (a menyházai származású Gheorghe Groza munkái), majd az 1930-as évek második felében több jeles román kulturális személyiség — Gheorghe Popa de Teiuș, Ion Rusu-Șirianu, Mircea V. Stănescu, Petru Pipoș — büsztjének elhelyezésével kialakult a most is látható sétány (32).

A Kultúrpalotába szerette volna a városvezetőség elhelyezni 1925 júliusában a lebontott Szabadságszobrot. A szobor alakzatok azonban nem fértek be a kijelölt épületrészbe, így kerültek a Víztorony melletti raktárba. A vértanúk bronzplakettjeit később mégis a múzeum raktára fogadta be. Ez az udvarból nyíló terem lett hosszú évtizedekre „kényszerű otthona" a két világháború között a város épületeiről, köztereiről eltávolított magyar vonatkozású emléktáblák, mellszobrok egy részének is. Már, aminek nem veszett nyoma. (Ide került az 1970-es évek derekán, Nicolae Ceagescu pártfőtitkár utasítására felszámolt ereklyemúzeum számos, felbecsülhetetlen értékű relikviája).

A Kultúrpalota előcsarnoka, termei alkalmi képzőművészeti kiállításoknak is otthont nyújtottak. Az interbellum időszakában Ányos Viola, Nicolae Chirilovici, Romul Ladea, Pataky Sándor, Beleznay István, id. lulian Toader, Cornel Minișan, Petru Feier, Sima Dezső, Szántó György itt mutatta be munkáit a közönségnek. A Kultúrpalotában 1927-ben rendezett kiállításon a román piktúra nagyjainak — Grigorescu, Aman, Iser, Tonitza — munkáit először láthatta Aradon a közönség.

Később Marcel Olinescu szobrász Pro-arte (33) néven művészeti csoportosulást hozott létre. Nyilvános jelentkezésükhöz ugyancsak ez a kulturális intézmény nyújtott teret. A nagyszebeni Astra kulturális társaság aradi fiókszervezetének meghívottjai a koncertteremben tartották meg előadásaikat: Nicolae lorga, Onisifor Ghibu, Sextil Pușcariu stb. Itt rendezték meg a bukaresti írók legjobbjainak részvételével megtartott irodalmi esteket is.

A palotában működött az 1926-ban életre hívott, ám tiszavirág életű Ady Társaság, amelynek egyik kezdeményezője az akkori lapszerkesztő, későbbi kiváló műfordító, Franyó Zoltán. A névadó költő életművének ápolása mellett ez a Társaság a román-magyar közeledés egyik fóruma kívánt lenni. Franyó Zoltán a Genius (1924) és az Új Genius (1925) folyóirat kudarca után egy magyar és román írókat, költöket mozgósító kulturális csoportosulással próbálkozott, de ez sem hozta meg számára a remélt sikert. Krenner Miklós, Dálnoky Nagy Lajos, Tabéry Géza, Kuncz Aladár előadásai próbálják visszacsábítani az érdeklődőket, akik nehezen szokták meg az új helyzetet, tétován keresik a helyüket a kisebbségi sorsban.

A Kölcsey Egyesület számára, amelynek hivatalos székhelye továbbra is a Kultúrpalota maradt, valóságos „oxigénpalackot" jelentett a minorita kultúrház felépítése. A templom udvarban Szömörkényi Rudolf aradi építész tervei alapján 1927-ben avatták fel az akkori igényeknek minden szempontból megfelelő, színelőadásokra is alkalmas előadótermet. A terem belső díszítését Weil József tervezte. Itt léptek fel a nyilvánossági jogától több alkalommal is megfosztott Katolikus Fögimnázum növendékei különböző iskolai rendezvényeken. Mivel az udvarban működött a Vasárnap kulturális szemle kiadóhivatala és nyomdája, az irodahelyiségekkel is rendelkező épület az adott helyzetben igen alkalmasnak mutatkozott a magyar kulturális eseményekre. Fokozatosan át is vette a Kultúrpalotától a magyar rendezvények központjának szerepét. Gyakorlatilag ide helyezték át a Kölcsey Egyesület főhadiszállását.

Ha korábban a Kultúrpalota nagyterme megtelt egy-egy felolvasó esten, irodalmi vagy tudományos jellegű előadáson, most elegendőnek bizonyult a jóval kisebb befogadóképességű Minorita terem, vagy az idő közben felépült iparos kultúrotthon (a mai bábszínház és magyar kamaraszínház) is.

A Kultúrpalota intézményei közül a képtár ezekben az években kezdte beszerezni a román piktúra nagyjainak munkáit. A hangversenyteremben 1922-ben először lépett fel fellépett George Enescu, aki ezután még nyolc alkalommal koncertezett Aradon. Itt vette át 1931-ben, 50. születésnapja alkalmából, az Arad díszpolgára címet. (34) A hangversenyterem viszont a két világháború zavartalanul betöltötte rendeltetését. A kor számos nagy muzsikusa, dirigense állt pódiumra a koncertteremben. Közöttük volt Traian Grozăvescu tenorista, Dohnőnyi Ernő (1926), Arthur Rubinstein, Bartók Béla (1924, 1926), Kodály Zoltán (1934), Fischer Annie (1938) zongoraművész, Jacques Thibaud és Natha Milstein (1936) hegedűművész. Enescut 1923-ban, 1927-ben, 1931-ben, 1936-ban, 1937-ben, 1938-ban, 1942-ben és 1943-ban hallhatta az aradi zenekedvelő közönség a Kultúrpalotában.

Jelentős zenei eseménye volt az időszaknak, a dicsőséges pályájú Philharmonia Egyesület jubileumi hangversenye. Az 1833-ban megnyitott konzervatórium tiszteletére rendezték, némileg megkésve, 1934 elején. Ez tulajdonképpen a zenekar utolsó jelentős nyilvános fellépése volt. Ezt követően a zenekar gyakorlatilag megszűnt.

Ezekben az években végzett rendszerező munkát a könyvtárban a Katolikus Főgimnázium neves történelemtanára, dr. Kara Győző. Ugyanis a Moise Nicoará líceumban, az egykori Királyi Főgimnáziumban évtizedek óta őrzött, számos könyvritkaságot, sőt ősnyomtatványt tartalmazó Orczy-Vásárhelyi könyvtár állománya (közel 20 ezer kötet!) közben átkerült a városi téka leltárába. Ezt gyarapították továbbá az egyesülés egyik aradi vezéralakjának, Vasile Goldișnak a hagyatékából átkerülő kötetek.

Nestor Covaciu bibliográfus személyében jól felkészült szakember vezette a könyvtári leltározást. A 1930-as évek második felében a könyvtár közel két hónapig zárva tartott.

A korábban legnagyobb látogatottságnak örvendő ereklye múzeum hetente csak négy napon fogadhatta a látogatókat, télen pedig zárva volt. Állománya alig gyarapodott, látogatóinak száma éppen hogy meghaladta a kétezret. A múzeum régiségtárát az Arad környékén végzett korábbi archeológiai ásatások „ellenszolgáltatásaként" Roska Márton kolozsvári professzor tudományos alapon rendezte.

A két világháború közötti időszak jelentős eseménye volt a Maros árvízvédelme okán elindított ásatások folytatása a várban és környékén az 1849. október 6-án kivégzett tábornokok földi maradványainak feltárására. Ez tulajdonképpen az első világháborút megelőző és félbe maradt feltárások folytatása volt. A vár környékén. 1932. május 12-től szeptember közepéig több helyi szakember bevonásával dolgoztak. A Kara Győző történész, főgimnáziumi tanár vezette munkálatok során megtalálták és szakemberekkel beazonosították a kötél által kivégzett honvéd főtisztek csontjait, a bitófák kampóját, cölöpmaradványait. Dömötör Bertalan mérnök és Pataky Sándor festőművész rajzokat készített a helyszínről. A Kultúrpalota igazgatója, Lazăr Nichi is részt vett a feltárásokban.

A feltárások eredményei nem csekély polémiára adtak okot, főként a helyi román sajtóban. A helyi román történészek kétségbe vonták a leletek eredetiségét és a Kossuth kultusz erőltetett feltámasztásával vádolták a feltárásokban résztvevőket. Az ásatások azonban végleg eloszlattak egy tévhitet. Éspedig azt, hogy a kötél általi kivégzés pontos helye ott volt, ahol a korabeli szemtanúk leírása nyomán a 19. század második felében megállapították. A kivégzés nem a vesztőhelyen volt, ahol az obeliszk áll, hanem onnan pár száz méterre a vár irányában, a mai Marostöltés mentén (35).

aradi kulturpalota ablakai

aradi kulturpalota hallja


 

Két légiriadó között

A második világháború alatt a Kultúrpalota főbb kulturális intézményeinek tevékenysége stagnált, a becses múzeumi tárgyak java ládákba csomagolva várta a nyugalmasabb időket.

Sőt az intézmény egy ideig más célokat szolgált. Egyes földszinti termeiben szükségosztályokat rendeztek be, iskolai tanítás folyt, hiszen a Katolikus Főgimnáziumban katonai kórház működött. Nem volt ez szokatlan, hiszen, hasonló helyzet adódott az első háború idején. Sőt még valamivel korábban is: hivatalos felavatása előtt, rövid időre a Palota a zeneiskolát is befogadta. Még egy mozi működtetésének a gondolata is felvetődött akkoriban, hogy legalább ebből fedezhető legyen az épület fenntartási költsége. A koncerttermet számos más jellegű rendezvényekre is kiadták (Hasonló gyakorlat sajnos még a közelmúltban is kísértet. Még éjszakai bár is működött az alagsorban). Maga az intézmény, akárcsak a korábbi időszakban, a városi polgármesteri hivatal alárendeltségében állt. A háborús évek megpróbáltatásai után a lakosság leginkább a csendes órák örömeit nyújtó olvasásra vágyott. Az átállás nem ment gyorsan és zavartalanul. Először a könyvtár olvasóterme nyílik meg — tudatta a közönséggel a Patriotul címü napilap 1946. június 17-i száma.

A zenei élet a textilgyári amatőr zenekar bemutatkozásával kezdődött. Életrehívása a gyártulajdonos, Neuman Ferenc báró ötlete volt. A városi filharmónia ekkoriban rendezte újra sorait. A régi zenészekből verbuvált együttes kiegészült a zeneakadémiák friss végzőseivel. Az első rangos hangversenyt a nagyteremben 1948. január 29-én Nicolae Brânzeu (1907-1983) vezényelte, aki fiatalabb kollégája, Nicolae Boboc (1920-1999) távozása után vette át a dirigensi és az igazgatói teendőket.

A Philharmonia Egyesület dicső múltja, fellépései (fennállása alatt mintegy 150 koncertet tartott) ugyanis a népi demokrácia éveiben, mint a múlt relikviája, a történelem süllyesztőjébe került, és a zenei élet aradi múltját valamilyen furcsa logika alapján a hivatalosan 1948 áprilisában, gyakorlatilag az év októberben megalakult Állami Filharmóniától számították. Az kétségtelen, hogy az Aradi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarának legdicsőbb időszaka az utóbbi 60 esztendő volt, amikor a világ nagy művészei közül igen sokan felléptek színpadán, amikor külföldi hangversenykörutakon ismerhette meg Európa, de az Amerikai Egyesült Államok zeneszerető közönsége is, amikor lemezfelvételei készültek. A zenekar és az Akadémiai Kórus Arad kultúrájának, szellemiségének, toleranciájának kiváló „nagykövete" a világban.

Az ereklyegyűjtemény tárgyi és írásosos dokumentumai a háború után megközelítették a 4 ezret. Napjainkban meghaladják a 17 ezret! (36). Az államosítást követően pedig számos aradi műkincs került magántulajdonból a múzeum birtokába. (Ezek jó részét a restitúciós törvény alapján az utóbbi években visszaszolgáltatták tulajdonosaiknak).

A megyei múzeum együttes, a megyei Xenopol könyvtár, a Filharmónia jó ideje önállóan működő kulturális intézmény. Tevékenységükről az utóbbi években átfogó tanulmánykötetek jelentek meg. Hasonló tanulmány foglalta össze a Kölcsey Egyesület 130 éves múltját. Az ott leírtak megismétlése fölösleges.

A városi önkormányzat hatáskörébe tartozó Palota a falai között működő kulturális intézményektől független „önálló élete" végigkísérte száz éves fennállását. Arad sose tudta megengedni magának, hogy egy ilyen kiváló akusztikájú, nagy befogadóképességű, elegáns termet kizárólag csak „rendeltetésszerűen" használjon. Konferenciák, nép- és könnyűzenei hangversenyek, előadóestek, könyvbemutatók, iskolai rendezvények, sőt még bálok céljaira gyakran igénybe vették. Kistermében jelenleg házasságkötő terem működik. Nincs ez másként napjainkban sem, az épület jubileumának évében.

Ma már csak a megyei múzeum igazgatóságának és két részlegének, valamint az Állami Filharmónia székhelyének otthona a Kultúrpalota.

A továbbiak a három tekintélyes aradi művelődési intézmény önálló életéről szólnak, s a fenti okok miatt sem képezhetik e vázlatos történeti áttekintés tárgyát.

Alexandru D.Xenopol szobra az aradi kulturpalota elott

aradi kulturpalota 2018



Jegyzetek:

1.Eliodor Rău (1931-2012) karmester és zeneszerző, az Aradi állami Filharmónia igazgatója 1969-1980 között.

2.Dorin Frandeș (1949-) karmester, 1971-1987 között a Nagyszebeni Állami Filharmónia, 1987-2010 között az Aradi Állami Filharmónia igazgatója és karmestere.

3.Bernády György 1902-1913, majd 1926-1929 között Marosvásárhely polgármestere. Városszervező és -építő munkája nyomán alakult ki Marosvásárhely modern arculata. Az ő regnálása idején épült fel a szecesszió két magyaros motívumokkal díszített remeke: a városháza és a Közművelődési Ház (Kultúrpalota).

4.Bernády György: A marosvásárhelyi közművelődési ház. In: Népújság, Marosvásárhely, 2002. február 20.

5.Ghid de oraș-Arad (Eugen Glück, Aleandru Roz). București, 1982. p. 62.

6.Momente din istoria lecturii publice în municipiul și județul Arad. Arad, 2006. p.131.

7.U.o

8.Zakar Péter, Felicia Aneta Oarcea: „Istoria muzeului revoluției de la 1848-1849 din Arad. Arad, „Az 1848-1849-es forradalom múzeumának története Aradról" 2011. A városi színház második emeletén nyolc nagy helyiségben nyílt meg az ereklyemúzeum 1893. március 15-én, 195 old.

9.Rudnyányszky Endre: A Kultúrpalota létesítésének története. In: az Aradi Kölcsey Egyesület Évkönyve az 1914-1915. esztendőre. 24-25. old.

10.Dr. Dan Brudașcu: Scrisoare deschisă D-lui Ion Cristoiu, redactor șef revista Historia, 30 sept. 2010. Octavian Goga (1881-1938) erdélyi román költő, politikus, 1937 novemberétől 1938 februárjáig egy radikálisan jobb oldali kormány miniszterelnöke. Wikipedia.

11.Zakar Péter, Felcia Aneta Oarcea: Istoria muzeului revoluției de la 1848-1849 din Arad „Az 1848-1849 Forradalom Múzeumának Története Aradról", 208. old. Az emlékező város (Kovách Géza gyűjtései és írásai). Arad, 1999.120. old.

12.Szántay Lajos (1872-1961) Arad egyik legjelesebb műépítésze, számos középület (Kultúrpalota, Bohus palota, Szántay palota, lutheránus-evangélikus templom tervezője, jeles közéleti személyiség, a református egyházközösség gondnoka. Tabakovits Emil Milán (1860-1946) kiváló aradi építész, Szántay kortársa.

13.Zakar Péter, Felicia Aneta Oarcea: I.m. 214. old.

14.Krenner Miklós: Arad. In: Erdélyi városképek 234. old.

15.Művészet, 1902.3. sz. (Wikipedia), 221-225 old.

16.Függetlenség (Arad), 1913. okt. 11. sz.

17.Bernády György: A Marosvásárhelyi Közmüvelődési Ház. Népújság (Marosvásárhely), 2002. febr. 20.

18.Zakar Péter, Felicia. Aneta Oarcea: I.m. 218. old.

19.Rubleczky Géza (1881-1970) szobrász. Egy ideig Róna József mellett dolgozott. Aradi éveiben a Kultúrpalota külső és belső szobrainak megalkotója.

20.Varjassy Árpád (1854-1915) tanár, negyedszázadon át tanfelügyelő, a szabadságharc aradi ereklyemúzeumának lelkes szervezője. 1893-tól a Kölcsey Egyesület elnöke, 1913-tól haláláig a Kultúrpalota első igazgatója.

21.Almási Gábor, Fekete Károly, Jankó András. Az Aradi Kölcsey Egyesület története. Arad, 2011.58. old.

22.Függetlenség (Arad), 1913. okt.11.

23.Bernády György: i.m.

24.Függetlenség (Arad), 1913. okt. 11.

25.Arad Almanachja, 1914 (Sulik Kálmán, Brukner Lajos, Irinyi Jenő, Marot Sándor). 253. old.

26.Zakar Péter, Felicia Aneta Oarcea: i. m 228. old.

27.Fábián Gábor (1795-1877) író, költő, műfordító, politikus, a MTA rendes tagja.

28.Függetlenség, 1913. okt.11.

29.Kós Károly (1883-1977) erdélyi építész, író, műfordító, grafikus, könyvtervező. Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal 1921-ben jelentette meg a Kiáltó Szó röpiratot, amelyben megfogalmazta az anyaországtól elszakított és kisebbségi sorsba került erdélyi magyarság feladatait az új politikai-gazdasági és társadalmi helyzetben.

30.Krenner Miklós dr. (1875-1968) tanár, közíró, az erdélyi publicisztika egyik legjelesebb művelője. Közel három évtizedig Aradon élt. Az Újságíró Almanachban jelentette meg a Kisebbségi ildom írását 1927-ben.

31.Alexandru D. Xenopol (1847-1920) román történész professzor, filozófus, irodalomtörténész, Nicolae Iorga tanára. Halála után könyvtárának egy részét özvegye az aradi Kultúrpalota könyvtárának adományozta.

32.Gheorghe Popa de Teiuș (1826-1867) ügyvéd, polgárjogi harcos, Arad megye első román prefektusa; Ion Rusu - Șirianu (1864-1909) történész, közíró szociológus, Aradi éveiben a Tribuna poporului és a Tribuna lapok szerkesztője; Mircea V. Stănescu ( 1881-1888), román polgárjogi harcos, a Gura Satului lap igazgatója, Petru Pipoș (1859-1913) pedagógus, tankönyvszerző, az aradi Preparandia tanítóképző tanára.

33.Pro arte - rövid életű művészeti tömörülés, amelyet 1936-ban az Aradon tevékenykedő Marcel Olinescu szobrász hozott létre. A két világháború között számos kiállítást szervezett a Kultúrpalotában.

34.Arad monografia orașului. Arad, 1999, pag. 343.

35.A vértanúk sírja (cikkek és adatok). Összegyűjtötte: Ficzay Dénes. Sajtó alá rendezte és az előszót írta: Pávai Gyula. Arad, 2008.142-149. old.

36.Muzeul arădean la aniversare. Interviu cu Peter Hügel, director Complexul Muzeal Arad. In. Jurnal arădean, 20 febr. 2013.

Fotók: Siska Szabó Zoltán, Jankó Norbert, Puskel Péter (archív)



Felhasznált irodalom:

Almási Gábor, Fekete Károly, Jankó András: Az aradi Kölcsey Egyesület története.

Arad monografia orașului. Arad, 1999.

Aradi Közlöny. 1913. október 25.

Aradi Közlöny Nagy Képes Naptára az 1914. rendes évre. Arad, 1919.

A vértanúk sírja (összegyűjtötte Ficzay Dénes). Arad, 2008. Barabás Béla: Emlékirataim. Arad, 1929.

Bernády György: A marosvásárhelyi közművelődési ház. În: Népújság, Marosvásárhely, 2002. február 20.

Biblioteca Județeană A. D. Xenopol Arad: Momente din istoria lecturii publice în municipiul și județul Arad. (Coordonator Dan Demșea.) Arad, 2006.

Ficzay Dénes: A Kultúrpalota. In: Aradi séták. Arad, 2001. Frandeș Dorin: Spații arădene care au găzduit muzică. 2011.

Függetlenség. Arad, 1913. okt. 11, október 28.

Kiszabadítottuk (szerkesztette: Szepessy László). Kolozsvár, 2004.

Kovách Géza: Az emlékező város - 150 - Arad, 1999. Krenner Miklós: Arad. In: Erdélyi városképek, Madách-Posonium, 1994.

Lanevschi, Gheorghe: Aradul vremurilor de mult apuse 1834-1914, Cluj, 2005.

Muzeul arădean la aniversare. Interviu cu Peter Hügel, directorul Complexului Muzeal Arad. Jurnal arădean, 20 febr. 2013.

Művészet (szerk. Lyka Károly), 1902, 3. sz. Wikipedia. Puskel Péter: Arad marad. Arad, 1997

Puskel Péter: Arad modern arculatának megálmodói (tanulmány), kézirat, 1997.

Puskel Péter: Arad redivivus. Arad, 1998.

Puskel Péter: Késleltetett feltámadás a magyar Golgotán - Az aradi Szabadságszobor hányatott sorsa (tanulmány), kézirat, 2004.

Roman, Dan: Oamenii de seamă ai Aradului. Arad, 2011.

Rudnyánszky Endre: Visszapillantás az aradi kultúrpalota létesülésének történetére és az intézmény ünnepies megnyitása. In: Az Aradi Kölcsey Egyesület évkönyve az 1914-1915. esztendőről. Arad, 1915.

Sarkadi Nagy Emese: Aradi Kultúrpalota, történeti adatok. Wikipedia, 2010.

Tomi, Ioan: Filharmonica de Stat Arad la 60 de ani 1948¬2008, Ad sexagesimum aniversarium Philharmoniae urbis Arad celebrandum. Arad 2008, 2009.

Ujj János: Történelmi városkalauz. Arad, 2001.

Ujj János: Arad építészeti emlékei. Nagyvárad, 2008.

Zakar Péter, Felicia Aneta, Oarcea: „Istoria revoluției 1848-1849 din Arad", „Az 1848-1849-es Forradalom Múzeumának Története Aradról. Arad, 2011.