Apró részletek, amelyek sokat mondanak arról, hogy hogyan és mennyire jól gondozott a város



A szabadságunk visszaszerzése óta eltelt 30 évben megtanultuk, hogy a világ nem ér véget Nagylak-nál, Kürtös-nél, Fazekasvarsánd-nál vagy éppen Stámorá Morávicá-nál. A határokon átnyúló utazásaink során észrevettük, hogy a megfelelően megtervezett és jól elhelyezett irányjelzők mennyiben segíthetnek nekünk, különösen azokban (a nem ritka) helyzetekben, amikor a fedélzeti GPS pontossága kevésnek bizonyúl és kívánnivalót hagy maga után. Nagyon jó, hogy; a nemzetközi bevált gyakorlatot követve, Aradon is olyan iránytótáblákat állítottak fel, amelyek jelzik a városunkon átlhaladó turistának hogy milyen irányt is kell követni a közeli európai városok felé (Budapest, Belgrád, Szeged, Békéscsaba). A kezdeményezés sikerét azonban árnyékolja az a (nem ritkán zavart keltő) tény hogy a megjelenített útmutatások nem eléggé világosak vagy nem eléggé precízek. A legkézzelfoghatóbb példa a Podgoria-téri irányjelzők, ahol például Belgrád eléréséhez követendő irányt észak felé mutatják (Nagyvárad felé!), míg a valóságban Belgrád Aradtól kb. 210 km-re fekszik, de ellentétes irányban; délre, dél-nyugatra (Temesváron, Zsombolyán, Foéni vagy Morávicán keresztűl). A hiba akkor is fennáll, ha az iránytábla készítői által tervezett útvonal az a 4,5 kilométeres szakasz amely a reptéri A1-es autópálya feljáró felé vezet Pernyáva kerület kanyargós utcáin keresztűl. Ebben az esetben is a tábla által mutatott iránynak Nyugat felé (balra) kellett volna lennie; semmi esetre sem Észak felé. De a legegyszerűbb út a várost nem ismerő turisták számára; a Podgoria tértől Belgrád felé, az - a város déli részén fekvő A1-es autopálya csatlakozáshoz vezető - 6,5 kilometeres szakasz marad, amely a Forradalom út és a Temesvári út mentén halad. A helyzet nem sokkal rozsásabb a Bukarestbe vezető irány esetében sem, ahol a tábla csak Nyugat fele mutat (valószínűleg ugyanahóz a reptéri autópálya csatlakozáshoz, bár köztudót hogy az A1-es autopálya épitése még távol áll a befejezéstől). A Kelet fele a Radnai út mentén vezető hagyományos változatot (7-es út) egyáltalán nem jelzik.

Ha turisztikai szempontból barátságos várost akarunk, akkor tanácsos lenne megkönnyíteni a turisták tartózkodásat és tájékozódását a városunkban, semmiképpen sem megtéveszteni őket.




Irányjelző táblák a Podgoria téren

arad podgoria ter

arad podgoria ter



Térképek

arad podgoria ter

arad belgrad terkep


 arad radnai ut

Radnai ut Aradon

Arad Radnai ut



Egy másik dicséretes kezdeményezés az annak a 6 hirdetőoszlopnak a restaurálása, amelyek ránk maradtak a régi városból és most sajnálatosan eléggé lepusztult állapotban vannak. Remélhető hogy a műveletek visszaállítják a hirdetőoszlopokat korábbi szépségükben, és ezáltal hozzájárulnak Arad régi központjának patinás városképéhez, ahogyan az is remélhető hogy a főúton lévő régi világító oszlopok is helyűkön maradnak, és nem lesznek lecserélve más "modernebb" világító oszlopokkal (ellenpéldaként lásd a Tribunul Dobra utcai igen csúnya "modern világító oszlopokat"). Mivel csak hat hirdetőoszlop maradt hátra a régiekből, és ha többre lenne szükség; kívánatos lenne, hogy az újak eleget tegyenek minimális esztétikai kritériumoknak, és harmonikusan integrálódjanak az általános városképben. Vessen egy pillantást más városokban létező hasonló, nagyszerű ízléssel készitett berendezésekre, amelyek szebbé teszik azokat a városokat ahol találhatók.

Egy másik aspektus, amely közvetlenül érinti a város látogatóit, és amelyet javítani lehetne, azoknak a kijelző paneleknek az esete amelyek mutatják a turisztikai látványosságok elhelyezkedését a városban. A panelek felső részén található térkép grafikája nem igen segiti elő a turistának a városban való tájékozódását, mivel a betűk és a jelek kicsik és nehezen olvashatók. Összehasonlításképpen megtekintheti más városokban létező, ugyanabból a célből készitett tájékoztató paneleket.




Hirdetőoszlop Aradon 

aradi hirdeto oszlop

aradi hirdetooszlop

hirdeto oszlop Aradon

hirdetooszlop Aradon



Hirdetőoszlop Nagyszebenben

nagyszebeni hirdeto oszlop

hirdetooszlop Nagyszeben



Hirdetőoszlop Gyulafehérváron

gyulafehervari hirdeto oszlop

hirdetooszlop Gyulafehervaron

hirdetooszlop Nagyszebenben



Turista kijelző táblák Aradon

turista kijelzo tabla a Szabadsag teren Aradon

turista utiranyto tabla az aradi nagy szinhaz mellet



Turista kijelző táblák Nagyszebenben

turista tabla Nagyszeben

kijelzo tabla Nagyszbenben



Turista kijelző tábla Segesváron

turista iranyto tabla Segesvar



Turista kijelző táblák Nagyváradon

iranyto tabla Nagyvaradon

turista kijelzo tabla Nagyvaradon



Nagyszebeni történelmi emlékmű jelzése

emlekmu Nagyszeben

Nagyszebeni emlekmu



Brassói történelmi emlékmű jelzése

emlekmu Brasso

Brassoi emlekmu



Történelmi emlékmű tábla a Brassó megyei Kőhalmon

Kohalmi var emlekmu



Nagyváradi történelmi emlékmű jelzése

emlekmu Nagyvarad