A Neuman család szerepe Arad közéletében


A Neuman család szerepe Arad közéletében. A Neuman család rövid története. Megjelent az “Aradi sikertörténetek” c. kötetben (IJK-2010). Írta Puskel Péter.


Korábban sem volt és aligha lesz valaha egy család amely több nemzedékének olyan pozitív befolyása valamelyik partiumi vagy temesközi város évszázados fejlődésére, mint Aradon a Neumanoknak. Nincs a gazdasági, társadalmi, kulturális, sőt a sportéletnek olyan vonulata, amely a XIX. század közepétől napjainkig ne viselné e dinasztiának gondolkodását, keze nyomát, hozzájárulását.

Nagy, népes familia volt, s tagjai zsenge gyermekkoruktól megtanultak a közért fáradozni. Egészen lentről kezdték és a nagypolgári létnek a legmagasabb csúcsára értek el. Úgy tudtak vagyonosak lenni, hogy mindig és minden helyzetben maradandót hagytak maguk mögött. Nem csoda, hogy nevük mindmáig fogalom nemcsak Aradon, hanem az egész nyugati országrészben. A Neumanok cselekedeteikben se nemzetiségi, se vallási szempontból nem tettek különbséget. Kínosan ügyeltek arra, hogy a család jó hírén ne essen folt, s ezt olyan eredményesen és természetesen tették, hogy az államosítást követő évek kivételével, a diktatúra legsötétebb esztendeiben se sütötték rájuk azokat a jelzőket, amelyekkel az egykori gyárosokat illették; tisztelettel és elismeréssel szóltak róluk.

A család első képviselői a felvidéki Abaúj-Torna megyei Buzinkáról (ma Szlovákiában Kassa közeli település) kerültek Arad környékére az 1840-es évek második felében. Őseik tollkereskedéssel foglalkoztak, s a zsidó vándorkereskedők szokványos életét élték. Az öt Fiúgyermek közül Mór és Jakab fiatalon meghalt. Az életben maradt három testvér, Ede (1828-1900), Alfréd (1835-1915), majd Dániel (1837-1928) hamar felismerték, hogy a forradalom és szabadságharc leverése utáni önkényuralom idején a házalás ezernyi veszéllyel jár.

Aradnak közismerten tragikus szerep jutott a szabadságharc záróepizódjában. A világosi fegyverletétel és az aradi várban kivégzett 13 honvédtábornok, a több száz fogoly emléke jó ideig távol tartotta az embereket a nyilvános helyekről. Idegeneket pedig csak igen ritkán engedtek be az otthonukba. A bizalmatlanság és a félelem légköre lengte be a várost. A kocsmákban, fogadókban, de még a heti vásárokon is hemzsegtek a besúgók. A Vaslakat házban a császári rendörség vizsgálati fogdája zsúfolva volt „gyanúsítottakkal." Az aradi zsidókra pedig, akik 1848-ban a szabadság-harccal szimpatizáltak, sőt Jeiteles Leó tanító Der Patriot címmel újságot is kiadott (megtorlásként Schlick császári tábornok 1849 őszén hatalmas hadisarcot vetett ki a helyi közösségre), nagyon ügyeltek a császári fogdmegek.

A gazdasági szükségszerüség felismeréséböl született a Neuman testvérek egészen szerényen induló új vállalkozása. A három Fiatalember 1851-ben egy kis szeszfőzdét nyitott a város szélén, a pécskai út közelében. A vállalkozás legmerészebb álmaiknál is gyorsabban beváltotta a reményeket. A Neuman név igazán akkor kezdett ismertté válni Aradon, amikor mindössze pár év leforgása alatt valóságos gyárrá fejlesztették a szeszfőzdét. Kezdetben a napi termelés 10-15 hektoliter volt, de a finomított szesz óriási keresletnek örvendett és szinte semmi se maradt a raktáron. A jó üzleti lehetőség reményében 1862-ben kibővítették a gyárat, majd hozzáépítették a hatalmas gőzmalmoz.

1867-ben a szeszgyárban tűz ütött ki és porig leégett. A három testvért azonban nem olyan fából faragták, hogy feladták és továbbálltak volna. A bevételük akkor már lehetővé tette, hogy ismét nekiveselkedjenek tervük valóra váltásához. A korábbinál nagyobbra, korszerűbbre építtették a gyárat. A kiegyezés utáni években beindult gazdasági fejlődés lehetőségeit ügyesen lovagolták meg a Neuman fivérek. Termékeik, szolgáltatásaik jobbak és olcsóbbak volt, mint a konkurens vállalatoké. Felvevő piacuk egyre bővült. Pár év múltán a történelmi Magyarországon, majd később az egész Monarchiában aradi birodalmuk volt a legnagyobb ilyen jellegű élelmiszeripari létesítmény.

neuman szesz es eleszto gyar

aradi szesz es eleszto gyar

A második törés 1882-ben állt be, amikor újabb tűzvész pusztított a telepen, de két év múltán már újra termelt a Neuman testvérek gyára. A szeszt exportálták, egyre több nemzetközi kiállításra kaptak meghívást, egyre több díjjal tértek haza. A XIX. század végén igen magas teljesítményt produkált a szeszgyár, míg a gőzmalom évente 90 ezer mázsa búzát őrölt. Pár év múlva a közeli élesztőgyár beolvasztásával tovább bővült a Neuman-birodalom

A család felfogásában a munka és a tanulás egyaránt fontos helyet foglalt el. Alfréd Zürichben a kereskedelmi főiskolára járt, majd tanulmányait Németországban fejezte be. Dániel közvetlenül az aradi érettségi után gyakorlati tudásra is szert tett: elsajátította a lakatos szakmát, sőt a kor igényei szerint vándorúton több mester keze alatt tökéletesítette mesterségbeli tudását. Szakmai ismereteinek birtokában iratkozott be a Műegyetemre Karlsruhéban, ahol mérnöki oklevelet szerzett, majd Bécsben és Budapesten tovább tökéletesítette ismereteit. Ugyanakkor felkeltette szakmai kíváncsiságát a gazdaságilag dinamikusabban fejlődő „Újvilág" is. Több hónapot töltött el az amerikai kontinensen, tanulmányozta az Államok gazdasági életét, fürkészte a lendületes fejlődés emberi hátterét. Dániel diákévei alatt fivérei élesztőgyárral egészítették ki a telepet, s fiókvállalatot nyitottak Bécsben is. Ennek a vezetését a család második aradi nemzedékéhez tartozó Adolf vállalta fel. Adolf életének első felét a császárvárosban töltötte, de valahányszor szükség volt tanácsaira, szakértelmére, hazautazott. Neumanéknál a fontos döntéseket a kollektív bölcsesség szülte. A testvérek gyártelepének híre bejárta a birodalmat és felkeltette az uralkodó kíváncsiságát.

Ferenc József császár és király népes kíséretével még 1884-ben látogatást tett az aradi ipartelepen. Az uralko: dó rendkívül elégedett volt a látottakkal. Ekkoriban már a szeszgyár és a nagymalom melléktermékeiből hatalmas disznó- és szarvasmarha-hizlaldát tartottak fenn, azaz a termelést teljesen belterjessé tették, ami szintén nagyon korszerűnek számított akkoriban. Minden valószínűség szerint ennek az uralkodói látogatásnak köszönhető a jó pár éves késéssel az aradi gyáriparosoknak adományozott nemesi előnév („végvári"), amely a család minden tagját megillette. Nagy megtiszteltetésnek számított e császári kegy, hiszen Ferencz József nem osztogatta lapáttal a címeket. Főleg a kisebbségeknek. A nemesi előnévre azért egészen 1903-ig kellett várni. A bárói rangra újabb tíz esztendőt. Közben Dánielnek kijárt az „.udvari tanácsos" titulus is. Az emlékezetes 1884-es uralkodói látogatást a gyár főépületén márványtáblával örökítették meg. (A többi magyar  vonatkozású emlékkel együtt ezt a táblát is az 1920-as években távolították el. Később eltűnt a gyár udvaráról icl. Neuman Ede 1902-ben elhelyezett bronz mellszobra is, Róna József munkája.) A Neumanok azonban nem vadászták minden áron az elismeréseket, titulusokat. Tették a dolgukat, élvezték az értékteremtést. Bizonyára büszkék is voltak arra, hogy szorgalommal, kitartással és tehetséggel oly magasra jutottak.

A gyár termékeit fokozatosan egész Európában, sőt más kontinensen is megismerték, hiszen a bécsi, trieszti, hamburgi, londoni nemzetközi kiállítások díjai után meghódították a keleti és az észak-afrikai piacot is Törökországtól Egyiptomig. A XX. század elején a saját belső vasútvonallal, villanyvilágítással felszerelt gyár, a malom és a hizlalda közel ezer munkahelyet biztosított. A gyárat Dániel vezette, később csatlakozott hozzá Samu (1855-1912), majd a Bécsből hazatelepedett másik fiatal, Adolf, illetve az egyetemi tanulmányait ugyancsak Bécsben befejező ifjú Alfréd (1871-1930).

A Neuman testvérek 1885-ben 20 ezer korona alaptőkével alapítványt hoztak létre a szegény sorsú ipariskolások segélyezésére. Adolf 1890-ben, neje elhalálozásának évfordulóján az árvák anyagi támogatását célzó újabb alapítvány törzstőkéjét helyezte el az egyik bankban. A város közvetve is profitált a Neuman-birodalom erősödéséből. Évtizedekig a legnagyobb adófizetők közé tartoztak.

aradi neuman gyar

aradi textil uzemek telepe

Jelentős változás következett be a família és a gyár életében, amikor a Neumanok egyik legaktívabb és legéletrevalóbb tagja, az 1884-ben született Károly is befejezte tanulmányait és bekapcsolódott a vezetésbe. Károly jogot hallgatott Kolozsvárott, majd a családi hagyománynak, de a kor szokásainak is megfelelően hosszabb tanulmányutat tett Németországban, Franciaországban és Spanyolországban. Hazatérése urán a malom vezetése az ő kezébe került. (A főtéren a mai Ziridava nagyáruház helyén felépített Széchenyi nagymalom is nagyrészt Neuman érdekeltség lett. Ezt az ipari létesítményt a két világháború között tűzvész pusztította el.) A Neuman család a szeszgyár közelében lévő Gáj peremkerületben 1892-ben iskolát és óvodát építtetett az alkalmazottak, illetve a kerület gyermekeinek. (Ma ez a fivérek nevét viselő 10-es számú nyolcosztályos iskola.)

A család egyetlen tagja se feledkezett meg soha arról, hogy igen alacsonyról indultak. Ezért életük minden szakaszában szociális érzékenységgel viszonyultak a szegény sorban élő tehetséges és szorgalmas tanulókhoz. Az alapítványokon kívül a gyári dolgozók, tisztviselők gyermekei közül jó néhánynak nemcsak az alapfokú oktatását, hanem az egyetemi tanulmányait is támogatták. Ekkoriban a család már igen nagy tekintélynek örvendett a városban s a közéleti szereplésük is hangsúlyossá vált. Megtiszteltetésnek tekintették a sokrétű társadalmi megbízatást, sosem a névnek és tisztségnek kijáró formális udvariassági gesztusnak. Mindenütt becsülettel eleget tettek a rájuk bízott feladatnak.

Dániel felesége, Neumanné Fürst Mária (1852-1914) nőegyletet hozott létre, és ő alapította a város első ingyenkonyháját, amely évtizedekig működött. Anyagi alapjainak biztosítására 1900-ban országos népünnepélyt szervezett és kiadta a Szellemi népkonyha című színvonalas albumot, amelynek előszavát felkérésére Jókai Mór jegyezte, és a kor neves írói és művészei — Mikszáthtól Blaha Lujzáig és Mark Twaintől Gustav Mahlerig — voltak jelen írásaikkal a karitatív célzatú kiadványban.

Dániel báró közéleti tevékenységének felleltározása se egyszerű. Itt most a város zenei életében játszott szerepét hangsúlyoznánk. Ez azért kiemelt fontosságú, mert Aradon nyitották meg 1833-ban az ország első, alapfokú zenei képzést nyújtó konzervatóriumát, s ennek a „hangászati intézetnek" a tanáraiból alakult meg az 1890-es évek elején a város szimfonikus zenekara, a Filharmóniai Társaság, amely állandó anyagi támogatójának tudhatta Dánielt. Az 1859-ben született ifjabb Neuman Adolf közéleti szerepvállalása is jelentős volt. Elsősorban a karitatív szervezetek támogatásában jeleskedett, de a politikai életben is szerencsét próbált: évekig alelnöke volt a Munkás Pártnak. Szenvedélyes fotósként támogatta az 1906-ban megalakult Aradi Fotóklubot.

Az 1913-ban átadott impozáns Aradi Kultúrpalota felépítéséhez anyagilag is hozzájárult a família. Arad belvárosában a Neuman-házkény ismert családi otthonon kívül (1909-ben telekkönyvezték) több hatalmas bérházat emeltek, melyek ma is díszei a belvárosnak. (A Tabakovits Emil tervei alapján a múlt század utolsó évtizedében, több szakaszban felépített Neuman-palotában a tulajdonosok közül egyedül Dániel báró lakott.)

Neuman palota Aradon

A Neumanok minden szempontból kiérdemelték a család tagjait megillető és megtisztelő bárói címet. A kor szelleme és szokásrendje szerint honorálta hozzájárulásukat az ország gazdasági fellendítéséhez, karitatív cselekedeteiket, mecénási ténykedésüket. Ferencz József császár és király és gróf Tisza István miniszterelnök kézjegyével ellátott, 1913. szeptember 29-én kelt „bárósítási oklevél" hivatalosan is rögzíti, hogy „... az idősebb Neuman Adolfilak, Neuman Dánielnek és ifjabb Neuman Adolfizak, valamint törvényes utódaiknak a közgazdaság és a jótékonyság terén szerzett érdemeik elismeréséül a magyar bárói méltóságot “Végvári” előnévvel díjmentesen adományozom...” (Feltételezhetően már korábban, a nemesi előnévvel egyidejűleg hagyták el nevük végéről az eredeti helyesírással járó hosszú „n"-t.)

Mindezek azonban csak nyitányai voltak a Neumanok későbbi emberbaráti tevékenységének. A teljesség igénye nélkül említünk meg néhányat: A cég megalapításának 40. évfordulóján (1891) 10 ezer koronát adományoztak a gáji népiskola melletti óvoda fenntartására. 1903-ban jelentős összeget adományoztak a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetének megalapítására. Id. Neuman Ede halála után újabb alapítványt hoztak létre 20 ezer korona törzstőkével, amelynek kamatait évente a szegények között osztották szét. Ugyancsak az anyagi támogatásukkal épült fel 1904-ben a Bocskai téren a zsidó fiú iskola. 1912-ben id. és ifj. Neuman Adolf 250 ezer koronát adományozott a gyermekkórház fertőző részlegének létrehozására.

Ugyancsak 1912-ben alapították meg a Neuman-gyári hivatalnokok és alkalmazottak nyugdíjegyesületét. Erre nem kevesebb, mint 300 ezer (!) koronát áldoztak. Az elsó magán nyugdíj-egyesületek egyike volt az akkori Magyarországon!

a Neuman csalad

A XX. század első évtizedében Neuman Dániel fia, Károly lett a családi hagyomány legfőbb folytatója. A jogi végzettségű, de a közgazdaság területén is alapos ismeretekkel rendelkező férfi elérkezettnek látta az idöt egy más jellegű ipari vállalkozás beindítására, amelyet már fivérével, Samuval régebben fontolgattak. Fonodával, szövödével és kikészítő műhellyel 1909-ben termelni kezdett a Neumanok Hungária Arad Pamutgyár Rt. nevű textilüzeme. A gépeket az angliai Norton cégtől vásárolták. A kor műszaki fejlődésének legmagasabb szintjén álló berendezésekkel szerelték fel az új ipari létesítményt, amelyet szinte évente bővítettek, korszerűsítettek.

Károly zseniális szervezökészséggel rendelkezett, s az aradi kézműipar hagyományain nevelkedett munkásokkal, a legjobb közép-európai műszaki szakemberek időleges leszerződtetésével alig egy évtized alatt felfuttatta a gyárat, amely az elsó világháború idején a nagy gazdasági recesszió ellenére is prosperált. Trianon nem rendítette meg végzetesen a két aradi nagyüzem gazdasági egyensúlyát. A Neumanok hamar alkalmazkodtak az új feltételekhez. Szakembereikkel lázasan keresték a Kárpátokon túli „szűz területek" meghódítását. Nem tagadták meg az anyanyelvüket, kultúrájukat, de lojálisak voltak az új hatalomhoz, s a gazdasági életben egyre erőteljesebb pozíciókat elfoglaló románsághoz. Bukarestbe költöztették a korábbi bécsi részleget. A hatalomnak is szüksége volt a Neumanokra!

A família e nehéz években is komoly szerepet vállalt a kisebbségbe került magyarság magára találásában és talpra állásában. Jelentős summával támogatták a katolikus gimnázium közadakozásból történő felépítését a minorita rend által adományozott telken. Az aradi magyarság ugyanis 1919-től saját gimnáziumi épület nélkül maradt, hiszen a Királyi Főgimnáziumban (Moise Nicoará Líceum) fokozatosan felszámolták a magyar tannyelvű osztályokat. A két nagy aradi gyár akkoriban pár ezer munkahelyet biztosított és mintaszerű munkaszervezésével, fegyelmével, kiváló termékeivel példaként szolgált az ókirálysági iparfejlesztéshez. A szesz- és élesztőgyár, valamint a gőzmalom egy ideig megtartotta a Neuman testvérek elnevezést, majd, a kor igényeihez alkalmazkodva, részvénytársasággá alakult. Később felvette az Indagrara Rt. nevet, de igy is tovább bővítette terményskáláját s megtartotta vezető piaci szerepét. A Hungária textilüzem viszont nevet változtatott: ITA industria textila aradeana lett.

A fasizmus előretörésének idején Károly, az akkor legidősebb Neuman az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Testvéröccse, Alfréd (1871-1930) akkor már nem élt. Szerencsére, hogy ez utóbbi családjában bő volt a gyermekáldás, s volt kire hagyniuk a gyárak vezetését. Edére, Ferencre és Máriára maradt a tetemes örökség, de rájuk hárult a Neuman-család sokrétű iparfejlesztési, karitatív és társadalmi hagyományainak a folytatása is. Ede kapta a szeszgyárat, Ferencre testálták a textilgyárat. Mária többnyire külföldön, svájci intézetekben tanult, keveset tartózkodott Aradon. Nem vonzották a gazdasági kérdések, szenvedélyesen fotózott, s élete végéig nagy pártolója maradt a művészeteknek. A numerus clausus bevezetését és a zsidókat érintő rasszista törvényeket követően Ede is emigrált Angliába, majd onnan az Egyesült Államokba, s mindkét gyár vezetése az 1911-ben született és akkoriban még igen fiatal és tapasztalatlan Ferencre maradt.

a Neuman csalad

A diákként az Aradi Római Katolikus Gimnázium padjait koptató Ferencben nagybátyja, a dinasztia „eszének" számító Károly felismerte azokat a képességeket, amelyeket a család szinte minden férfitagja örökölt, s amelyeket ma a menedzserektől várunk el. A fiatalembert a textilszakma elsajátítására Angliába küldte. Manchesterben műegyetemi tanulmányokat végzett, majd hazatérése után a gyárban egyszerű munkásként a legjobb szakemberek keze alatt dolgozott. így szerezte meg a szükséges gyakorlatot. Távozásakor Károly biztos volt abban, hogy unokaöccse személyében jó kezekbe került a két hatalmas ipartelep. Ennek ellenére a távolból nyomon követte a fejleményeket, és sok hasznos tanáccsal látta el az egyedül otthon maradt legfiatalabb férfi családtagot.

Ferenc báró az angol textilipar legjobb hagyományait alkalmazta az aradi feltételekre. Átszervezte a termelést, a műszaki személyzet kiválogatását is rendkívül igényesen végezte el. Német, osztrák és cseh mestereket hozott, szinte forradalmasította az akkoriban még gyermekcipőben járó romániai textilipart. A fiatal regáti és moldvai kisüzemek vezetői évtizedekig Aradra jártak tanulni. Az aradi textilgyárnak nemigen akadt párja és méltó versenytársa a hazai piacon, sőt külföldön is keresték a termékeit. Európa számos országába exportált. A munkások, technikusok jól kerestek, a textilgyárban igen gyakran apáról fiúra szállt a mesterség, mert ebben a gyárban rangot és biztos megélhetést jelentett akár a segédmunkási beosztás is.

Az országban a családból már egyedül maradt legényember, Neuman Ferenc népszerűségére jellemző, hogy városszerte csak „Feri bárónak" nevezték. Nem volt a két világháború közötti aradi társadalmi életnek olyan eseménye, ahol ne jelent volna meg, és amelynek sikeréhez közvetve vagy közvetlenül ne járult volna hozzá. Nyilván a szebbik nem képviselői közül is sokan pályázzak a kegyeire. Az egykori szemtanúk szerint Feri báró is szerette a szépet, maga is jóvágású fiatalember volt. Barátnőivel nagyon gavallérosan és nagy-vonalúan viselkedett, de hosszú távon nem kötelezte el magát. Baráti köre is igen széles volt. Nem mindenki kereste önzetlenül a barátságát. Mai divatos szóhasználattal élve sokan „szívatták".

Neuman FerencNeuman Ferenc

Az 1920-as évek végén még Károly báró kezdeményezte, de Ferenc folytatta, s fejezte be a textilgyári kolónia építését a műszaki személyzet és a mesterek számára. Tíz villaszerű, emeletes összkomfortos lakóházból állt a telep a gyár közvetlen közelében. A telep lakói víz- és villanyfogyasztási támogatásban is részesültek. Ilyenre se volt akkoriban precedens Romániában! A közel nyolcvan éve épített, udvarral is rendelkező „UTA-kolónia" otthonai ma is tágasabbak és kényelmesebbek a tömbházi lakásoknál. Ugyancsak Feri báró volt az első az országban, aki mindkét gyára szomszédságában egy-egy napközi otthont építtetett.

Munkaszeretete is legendás volt. Mesélik, hogy mindenkit megelőzve már 6 órakor a munkahelyén volt, hol egyik gyárban, hol a másikban kezdte a napot, s este utolsóként távozott. Ha egyáltalán elhagyta az ipartelepet, ugyanis a szesz- és élesztőgyárban is volt több helyiségből álló lakosztálya.  A zsidó törvények, majd az Antonescu rezsim idején, bár formailag a gyárak vezetését át kellett engednie román igazgatóknak (Răutu és Pop), a háttérből továbbra is ő irányított. Ez mentette meg gyárait a teljes csődtől.

A gyáriparos Neuman Ferenc emberi nagysága, humanizmusa a második világháború éveiben mutatkozott meg a legjobban. Igen fontos szerepet játszott a dél-erdélyi és bánsági zsidók deportálásának anyagi eszközökkel történő megakadályozásában. Erről évtizedekig nem tudtak, vagy nem beszéltek Romániában, hiszen magát a zsidóüldözés és a holokauszt tényét is tagadták. Az utóbbi években a hazai és a külföldi politikai irodalomban is egyre gyakrabban felbukkant a báró neve. Nyilvánosságra kerültek olyan dokumentumok, amelyek meggyőzően bizonyítják: Neuman Ferenc nemcsak azzal tűnt ki a háború idején, hogy számos „jó emberét" összeköttetései és pénze segítségével felmentette a front- vagy a munkaszolgálat alól. I. Mihály király bizalmasa, Mocioni¬Stárcea visszaemlékezései szerint Neuman báró és Max Auschnitt iparmágnás 50 millió svájci franknak megfelelő összeggel környékezték meg Antonescu tanácsadóit, hogy elodázzák a dél-erdélyi zsidók napirenden lévő deportálását. E hatalmas összeget a román hadsereg rendelkezésére bocsátották. Richter SS-ezredes egyik jelentésében említést is tesz az aradi báró adományairól és ennek céljairól. Fény derült arra is, hogy a háború utolsó hónapjaiban a báró Bukarestben a Capșa vendéglőben együtt ebédelt Schuyler amerikai tábornokkal, a Romániával kötött fegyverszünetet felügyelő bizottság parancsnokával, akit meg is hívott Aradra. Schuyler repülővel egynapos látogatásra érkezett a báróhoz. A textilgyárat, sőt a Maros-parti evezősklubot is felkereső magas rangú amerikai tiszttől a várható politikai fejlemények iránt érdeklődött. E látogatás kapcsán szűrődött ki, hogy a textilgyárnak már voltak amerikai érdekeltségei is. Feri báró angol és amerikai összeköttetéseinek köszönhető, hogy az 1944. júliusi 3-i szőnyegbombázás során sértetlen maradt a textilgyár és a lakótelep, holott a nagyon közeli, de a hadiiparban érdekelt vagongyárat és a vasútállomást több telitalálat érte.

A háború utáni dekonjunktúrában és a gazdasági életre kiható politikai zűrzavarban már nem sikerült egyik gyárban sem a kívánt szintre emelni a termelést. Feri báró vigaszt keresett a sportban, melyben korábban is sok örömét lelte szenvedélyes AMTE (AMEFA) szurkolóként, és amelybe nem kevés pénzt is befektetett. Az első keserű pilulát akkor kellett lenyelnie, amikor kedvenc munkásklubjának választási közgyűlésén a kommunisták sugallatára kizárták a vezetőségből. Mit is keresne a nagy múltú és sok országos bajnokot adó munkás sportegyesületben egy „kizsákmányoló?" — ütötte meg az alaphangot az egyik felbérelt szónok.

Neuman Ferenc es Neuman Ede fogadjak Karoly roman kiralytNeuman Ferenc és Neuman Ede fogadják Károly román királyt

Feri báró akkor gondolt egy nagyot, és 1945. júliusában megalakította az ITA (Industria Textilă Arădeană, Aradi Textilipar) sportegyesületet 18 szakosztállyal, élén a labdarúgó-csapattal. Az ország legjobb játékosait hozta Aradra, edzőnek pedig Magyarországról a neves Opata Zoltánt. 1946-ban pedig felépíttette Románia akkori legkorszerűbb vidéki stadionját, amelynek gyepszőnyegét saját repülőgépével hozatta Londonból. (A stadionavató mérkőzést 1946. szeptember 1-jén játszották: ITA—Ciocanul Bukarest 1:0. Csupán érdekességként az ITA összeállítása: Márki — Páll, Vass — Reinhart, Mészáros, Tudose, Loránt, Bakucz, Bonyhádi, Pecsovszky, Mercea (Tóth III).) A kitűnően menedzselt futballcsapat meg is nyerte az első két nemzeti bajnokságot, sőt a báró „ideje" alatt egy ízben a Román Kupát is. (Farmati Zoltán, a textilgyári csapat aranykorának utolsó játékosa szerint akkoriban jutalmul egy-egy biciklit kaptak a bárótól.)

A sportsikerek után azonban következett a politikai hidegzuhany. 1948 júniusában az ITA textilgyárat és az Indagrara Rt. nevet viselő szesz- és élesztőgyárat, valamint a nagymalmot államosították. Tulajdonosának megtiltották, hogy betegye lábát azokba a létesítményekbe, amelyeket ősei hoztak létre és fejlesztettek országos, sőt nemzetközi hírű iparvállalatokká. Az államosítás előszele már elég régen fújdogált, s Neuman Ferenc a maga politikai éleslátásával, a rendelkezésére álló hazai és nemzetközi információk birtokában tudhatta volna, hogy mi vár rá. Csakhogy végig abban reménykedett, hogy munkásai kiállnak mellette. Talán úgy is mondhatnánk: naivan bízott páratlan népszerűségében, és nem hitt azoknak, akik figyelmeztették, hogy a szovjet megszállás hosszú lesz, s amennyiben a hazai kommunisták megkaparintják a hatalmat, a gyárakat, ingatlanokat, földeket államosítják. A proletárhatalom pedig nem lesz nagyvonalú az egykori tulajdonosokkal, bármennyire is emberségesek voltak és sokat tettek dolgozóikért.

a Neuman gyar

1948 nyarán a gyárai, a stadion, és minden ingatlanja az „istenadta nép" kezébe került. A végsőkig kitartó, utolsó Neuman gyökereit elvágták. Bizalmi emberei szerint letartóztatása is küszöbön volt. Pár nap alatt előkészítette a szökését és 1948. július 31-én éjszaka végleg eltűnt Aradról. Szökésének körülményeiről évtizedekig semmi biztosat nem lehetett tudni, Izgalmasabbnál izgalmasabb legendák keringtek közszájon. A valóságot pár évvel ezelőtt sikerült feltárnom, amikor hosszas kutató munka után hozzájutottam a Temesvári Katonai Törvényszék 1949. június 2-i tárgyalásának jegyzőkönyv-másolatához. Egy tizenegy fős pécskai embercsempész csoport elleni vádiratról volt szó. A vádlottak segítették át a zöld határon a kerékpárral, csomag nélkül érkező Neuman Ferencet. Napokkal később még néhány hozzá közel álló személyt. A báró Budapestre szökött. Onnan később Zürichbe, majd Salzburgba utazott. Mozart városában 1952-ben megnősült, Kandó Katalint (Kittyt), a neves mérnök-feltaláló unokáját vette nőül. Nejével az Amerikai Egyesült Államokba távozott. Innentől kezdve Feri báró további sorsáról sok helyen eltérőek az információk.

Tény, hogy az Újvilágba érkezésekor nagybátyja, Károly még élt. (Értesüléseim szerint a politikai széljárásokat leghamarabb kiismerő „nagy kombinátor", Károly báró az ötvenes években hunyt el. Megjegyzendő, hogy Károly fia, az ugyancsak Bostonban élő Charles de Végvár cseppnyi érdeklődést se mutat(ott) a családi örökség visszaszerzése iránt...) Feri báró bátyja, Ede is az Államokban talált új otthonra. Az ő halálának évét nem sikerült felderítenem. Leánya és fia szintén Bostonban lakott.

Feri báró hosszú élete hátralévő éveiben se heverte ki a csalódását. Amerikában szinte teljesen megszakította minden kapcsolatát szülővárosával, Araddal. Egy Izraelbe került volt aradi újságírónak azt nyilatkozta, hogy eltépte gyökereit. (A bárói címről és a Neuman névről lemondott az Államokban, csak nemesi előnevét, azaz a „Francis de Végvár-t használta.) A múlttal való teljes szakítást támasztja alá az a tény is, amelynek indítékaira évtizedekig nem találtak magyarázatot aradi tisztelői és a sportbarátok: sose kereste többé a kapcsolatot kedvenc futballcsapatával, amikor az külföldön turnézott, vagy akkor, amikor az UTA visszhangos nemzetközi sikereket aratott. Sokáig azt hitték, a báró ifjúkori nagy szerelméhez, a labdarúgáshoz is hűtlen lett. Utólag derült ki, hogy az Államokban is fontos szerepet játszott az európai futball népszerűsítésében és a Bayern München szurkolója volt. Amerikából sokszor átrepült a bajor fővárosba új kedvence egy-egy fontos mérközésére. Több egykori aradival is tartotta a kapcsolatot. Egy ideig segítette Bonyhádit, az ITA egykori híres középcsatárát, aki az újvilágban az ital rabja lett és már csak árnyéka volt régi önmagának. Az aradi szeszgyár később Budapesten letelepedett volt főmérnökével folytatott levelezésből megtudtam, hogy élete utolsó szakaszában, talán az idős kori nosztalgia hatására, felébredt a báróban az érdeklődés a családi ház viszszaszerzése iránt. A többi aradi ingatlan vagy volt gyárainak sorsa már nem érdekelte.

Aradi Neuman Ferenc varosi stadion

Neuman Ferenc 1997-ben, 86 éves korában hunyt el a floridai Naples városában. (Elsőként e sorok írójának tollából a Jelen közölt nekrológot haláláról. Egyébként ez az aradi lap hozta vissza a köztudatba a Neuman család aradi éveit. Azóta többen és többször is hivatkoztak a Neumanok, főleg Feri báró életére, a család többi tagjának tevékenységére.)

Feri báró az Államokban született fia, Andrew 2002 januárjában jogi képviselői révén visszaigényelt két aradi ingatlant. Feltételnek szabta meg, hogy amennyiben fél év alatt ez az ügy megoldást nyer, az UTA sportstadiont kárpótlási igény nélkül átengedi a városnak. A pillanat is igen megfelelő volt az örökösök nagy vonalú felajánlására, ugyanis évek óta folyt a vita a teljesen tönk szélén álló gyár, az anyagi csőddel fenyegetett futballcsapat és a város között a stadion tulajdonjogáért. Ez volt a Neumanok utolsó gesztusa.

Az Aradon nejével többször megforduló és igen visszhangos médiaérdeklődésnek örvendő Andrew azonban viszonylag keveset tudott édesapja aradi 37 évéről. Legalábbis Romániában ezt a látszatot keltette. Nyilatkozata szerint apja rendkívül szűkszavú volt romániai életét illetően. Talán ezzel magyarázható, hogy fia elbeszélésében sok volt a pontatlanság. Valószínűnek tűnik viszont az állítása, miszerint apja nem amiatt kerülte el többé szülőföldjét, mert a szekusok azt ajánlották, hogy „felejtse el örökre Romániát", hanem mert új hazájában belépett a CIA soraiba. Andrew édesapja és a dinasztia felekezeti múltjával se volt tisztában. Arról „fogalma" se volt, hogy a Neumanok 1918 után fokozatosan kitértek és felvették a római katolikus vallást. Nyilván ezt a legnagyobb diszkréció mellett tették.

Andrewt igazi „jenkiként" nem is érdekelte nagyon a múlt. 2005. február 22-én hivatalosan is átadta a városnak a stadiont. A polgármesteri hivatallal aláírt protokoll feltétele az volt, hogy a patinás sportaréna Neuman Ferenc nevét viselje. Ez azóta meg is történt. A többi visszaigényelt és visszakapott Neuman-ingatlant, közöttük a Horia 6. szám alatti családi ingatlant, a későbbi Ceaușescu rezidenciát, majd megyei vendégházat gyorsan továbbadta. Ezzel számára végleg lezárult az Arad fejezet.

a Neuman csaladi haz

A Mosóczy-telepi (Grádiște) régi zsidó temetőben a holokauszt áldozatainak emlékműve mögött áll Neuman Alfréd díszes családi sírhelye. A család többi tagjának és az elődöknek a síremléke a temető belváros felőli oldalán, a K parcellában egymás mellett található és míves sírköveikről könnyen felismerhető.

Arad eddigi legnagyobb jótevőjének nevét viseli ma a textilszakmunkásokat képző ipari líceum (Neuman Testvérek Ipari Iskolacsoport), egy utca és 2007 óta a gáji nyolcosztályos iskola.


Epilógus

A Neumanok távozása után sokan megjósolták ipari birodalmuk teljes összeomlását.

A proletárhatalom képviselői ezen csak jót nevettek.

Tagadhatatlan, hogy az államszocializmus évei alatt a szesz- és élesztőgyárnak és a nagymalomnak akadtak rátermett vezetői és eredményes időszakai, de a „szisztéma", a tervgazdálkodás, az erőltetett iparosítás, a késlekedő műszaki fejlesztés stb. előbb-utóbb az elkerülhetetlen leépüléshez vezetett. A gyár a '89-es fordulat előtti évtizedben már csak vegetált. A '90-es években elkezdődött privatizációs időszakban szétcincálták, tönkretették, részlegeit bagóért felvásárolták a gyors meggazdagodásban reménykedő különböző vállalkozók. A jól kialakított belső termelési vonalat kényük-kedvük szerint változtatták, a fölöslegesnek talált műhelyeket, belső épületeket lebontották. (Mikor e sorokat írom, a likőrgyár egy kis részlege még működik.)

Ócskavasként talált gazdára az 1851-es évszámot viselő hatalmas gőzgép, amely kb. 140 éven át a gyár „szíve" volt. Senkinek eszébe se jutott, hogy ezt a muzeális értékű technikai matuzsálemet meg kellene menteni. Az ipari műemlékek pusztítása (Aradon is) a lehető legbarbárabb módon történt. Tudomásom szerint a belülről teljesen tönkretett épület eredeti állapotáról fényképek se készültek, noha szerepel a műemlékek listáján.

Még cudarabbul elbántak a textilüzemekkel.

A textilgyár évtizedekig élenjáró üzem volt, bár a három műszakban dolgoztatott munkásnök helyzete egyáltalán nem volt irigylésre méltó. Ameddig a focicsapat hozta a formáját és élcsapata volt a hazai élvonalnak, a gyár nagyobb problémáit is sikerült a szőnyeg alá seperni.

A privatizáció után a gyár rohamosan leépült. Műszakilag az új tulajdonosok nem tudtak vagy nem is akartak újítani. Piaca beszűkült, részlegein a '90-es évek második felében már napirenden voltak az elbocsátások. Pár évig még elvegetált, aztán a két világháború közötti román textilipar modell értékű nagyüzemének, a szocialista könynyűipar egykori aradi fellegvárának csupán a gyors profitra törekvő új gazdái (többségük nem is volt helybéli) bedobták a törülközőt. Felismerték, hogy a telek többet ér az egész elhanyagolt ipartelepnél.

A buldózerek rövid idő alatt a földdel egyenlővé tették az egykori mamutüzemet.

Rombolni nagyon könnyű. Ezt Aradon a legmagasabb szinten megvalósitották.

Ipari létesítményeink bukása azonban megér egy külön misét.

Az egykori dicső ITA helyébe új lakótelep házait emelték.

A tömbházak zömét mindmáig nem sikerült eladni!

A Neumanok „forognak a sírjukban". Itt a Mosóczy-telepi neológ zsidó temetőben és a floridai Naples vagy más, Aradtól távoli város sírkertjeiben.

Az aradi Neuman palota


*********

Főbb források:

Anuarul economic al Aradului pe anul 1932.34-35. Arad, monografia orașului, Arad, 1999,98; 189.

A százéves Arad 1834-1934. Arad, 1934.63. old.

Istoria evreimii arădene, Editura Minimum, Tel Aviv, 1996

Gheorghe Lanevschi: Rolul familiei baron Neuman în viața Aradului. In: Interetnicitatea în Europa centrală și de est. Arad, 2002.

Ua. Familia baron Neuman în viața Aradului 1918-1948. In: Minoritarul imaginar, minoritarul real, Arad, 2003.

Az Aradi Közlöny Nagy Képes Naptára az 1914. rendes évre. 176., 315-319.

Puskel Péter: Feri báró és a Neumanok. Arad marad, Arad, 1997., 113-117.

Ua. Hogyan szökött meg Feri báró. Arad redivivus, Arad, 1998.84-89.

Raul Hilberg: Exterminarea evreilor din Europa, București, 1997.

Oral history: Kaupert Gyula, Kovács László, Reusz György mérnökök, Piros Dénes tanár.

Arad és vidéke, 1922. ápr. 22.

Jövő, 1946. szeptember 3.

Régi fényképek: Puskel Péter gyüjteménye