Száva Arsić – Arad polgármestere és a Román Tanitóképző alapitó tagja



Száva Árszics hosszú évekig volt Arad polgármestere, és a legbőkezűbb szerb volt Arad térségében Száva Tekelija után. Harminc évig sikeresen  töltötte be Arad legfontosabb tisztségeit.

1760-ban született Aradon, egy kézműves családban, egyszerű szülőkből, Pétertől és Alkától, akik nem tudták őt iskolába küldeni. Az általános iskola befejezése után apja elküldte őt Szegedre, hogy betaníttasa a szabói mesterségre. A mesternek akivel dolgozott két fia volt, akik a gimnáziumba jártak. Száva titokban mindent megtanult amit a két gyermeknek tanítottak, és így gazdagította tudását. Miútán a mester megtapasztalta az ifijú tanulás iránti érdeklődését azt javasolta Száva apjának, hogy küldje fiát az iskolában. Ez nem történt meg és Száva visszatért Aradra a szabó diplomával. Erős tanulási és meditációs hajlamai révén az élet különböző területeiről szerzet ismeretségekel gazdagította tudását. Becsületes és őszinte jellemével felhivta a román és a szerb polgártársai figyelmét.

Néhány évvel az Aradra való visszatérése után már gazdag emberként ismerték, olyanként aki készen állt arra hogy pénzét a szülővárosának az érdekében használja. Ez azt eredményezte, hogy Teodor Petrovics irodalomtörténész azt mondja hogy "nem tudjuk, hogyan gazdagodott." A választ a híres aradi történész, Márki Sándor adta meg, aki az Arad Szabad Királyi Város Monográfiájában azt mondja hogy Mojsej nagybátyja "az ortodox püspök ügyvédje, 1806 szeptember 15-én érdemrenddel volt kitűntetve". Ezek az jellemvonásai az új Csukováci Szent János templomának megépítése alkalmából derültek ki 1791-ben . Ő gondoskodott arról, hogy a munkálatok úgy folytatódjonak ahogyan kellett volna, és még mindig saját zsebéböl pénzelte a munkavállalók karbantartását.

Aradi-városháza-1834-festmény

1796-ban Száva Árszics, mint Arad vezető polgára lett a szerb városi század kapitánya, akit az Aradi erőd parancsnoka, Wagner helyezte el ebbe a pozícióba. Abban az időben az erődben a különböző frontokra a háborúba indultak a regimentek: a török frontra (1788-1790), a francia és az olasz frontokra (1793-1799), így gyakran a város és az erőd védelem nélkül maradt. Emlékeztetni kell arra, hogy abban az időben Arad várában 1200 francia fogoly volt . Ezért 1796-ban három városi századot szerveztek: a német, a magyar és a szerb századot. A szerb városi század 50 emberének vezetője Száva Árszics kapitány volt, és helyetese Jován Vászics volt.

Száva Árszics az oktatás területén is erősen hozzájárult a Román Tanitóképző alapitásának az előkészítéséhez. Az akkori Aradi iskolák igazgatója Mojsej Árszics volt, Száva nagybátyja, akitől ez utobbi tudta, hogy milyenek az aradi iskolák igényei.

Uroš Nesztorovics javaslata alapján, Első Ferenc császár 1812-ben úgy döntött, hogy megalapitja az Preparandiá-t, azaz a Román Tanitóképző Iskolát Aradon. Ahoz hogy egy iskola müködhessen, megfelelő épületre, bútorokra, edényekre, kellékekre és pénzforrásokra volt szüksége a tanárok fizetéséhez. Ezeket még inkább úgy kellett elöteremteni, hogy a császár nem vezetne be új adót az iskolák fenntartására és nem tartanák fenn a meglévő állami jövedelemalapokat. Mindezeket a problémákat Száva Árszics oldotta meg, aki gyámként gondoskodott az Román Tanitóképző Iskola megnyitásáról.

Aradi Román Tanitóképző

1812. november 3-án az Aradi Tanitóképző műkődése megkezdődött. A tanárok helyzetének javítása érdekében Szavá Árszics 24 hold földet ( kb. 13,81 hektár) adományozott a Tanitóképzőnek, melyet hat tanár, vallástól vagy nemzetiségtől függetlenül, saját fenntartására használt.

Általános megelégedésre, Száva Árszics kétszer is Arad polgármestere volt. Polgármesterként, különösen a Tanitóképző megnyitásának érdeme miatt, Száva nemesi rangot kapott a Bécsi Udvartol. 1814-1818 és 1821-1823 között a város polgármestere volt és a második időszakban a Tanitóképző igazgatója is volt. A kollektív emlékezetben maradt, mint Arad egyik legsikeresebb polgármestere a város történetében. Száva Árszics polgármester, igényes, szigorú, de igazságosság szerető volt; a pontosság és a fegyelem voltak a fő jellemvonásai.

Aradi régi városháza

Száva Arsić 1824-ben halt meg. Temetésén Gregorie Lukacsik beszélt a ehúnyt személyiségéről: "Arsić gondoskodásanak köszönhetöen és saját költségén a felvilágosodás házának pillereit helyezték el, amelyben ma a román ifjúság, mint a méhék, mindent összegyűjt, mindenféle mézes gyümölcslét, és minden tudományban képzett; amelyben feltárják minden ember és keresztény kötelezettségeit; benne erősödik az apostoli hit, és az áldás és az üdvösség útja tükröződik."


A Román Preparandia a régió legrégebbi román pedagógiai iskolája.

Az iskola szekhelye korai XIX-ik századi, tipikus, polgári épület. Száva Árszics, a város polgármestere állította rendelkezésre a Tanitóképző részére ; 1822-ben itt nyílt meg az ortodox teológiai szeminárium; Dimitrie Ţichindeal volt az első igazgatoja, és tanárai az évtizedek során a legfontosabb román értelmiségiek közül kerültek ki: Alexandru Gavra, Vincenţiu Babeş, Constantin Diaconovici Loga, Atanasie Şandor, Teodor Ceontea és Petre Pipos.

Elhelyezkedés: Aradon, Preparandiei utca, 13. szám